A Vasas–ZTE mérkőzést szerdán rendezték. Nem volt hétköznapi találkozó. A Fáy utca arra készült 1977. június 8-án, hogy hatodszor is bajnokot avat. Noha a két csatornás televízió 1-es műsora 16.55-től egyenesben közvetítette a találkozót – majd este nyolctól A kenguru című, a Bergendy, a Fonográf, a Gemini, a Generál együttest, továbbá Koncz Zsuzsát, Kovács Katit, az LGT, az Omega, a Skorpió zenekart, valamint Zalatnay Saroltát felvonultató zenés filmet sugározta –, 12 ezer ember villanyosozott ki Angyalföldre a 29 Celsius fokos hőségben, hogy újabb aranyérmet ünnepeljen.

A labdarúgók programja épp olyan zsúfolt volt, akár a 12-es vagy a 14-es viszonylat jó néhány járműve vagy a megannyi építőtábor, amelyben azon a nyáron negyvenezer fiatal dolgozott: június 1. és 11. között négy fordulót „zavartak le” a bajnokság hajrájában. A piros-kékek nagy nehezen 2-1-re legyőzték az MTK-t – 1-1 után az a Becsei Péter küldte a labdát húsz méterről a bal felső sarokba, akinek abban az évadban az volt az egyetlen gólja –, majd Győrött is 2-1 következett Várady Béla és Müller Sándor szólójával. Így állt elő az a szituáció: amennyiben a Vasas felülmúlja zalaegerszegi vendégét, úgy a záró játéknap eredményeitől függetlenül bajnok.

Sokáig nem úgy festett, hogy ez lesz a helyzet. A piros-kékek a Tatabánya elleni 5-1-gyel mindjárt az első fordulóban – 1976. augusztus 21-én – az élre álltak, de aztán csak 1977. május 7-én kapaszkodtak fel újra a tabella tetejére. Közben félelmetes tavaszt produkáltak: tizenöt meccsen 27 pontot szereztek (akkor még csak kettő járt a győzelemért). Ez alatt a Népstadionban egyaránt 4-1-gyel intézték el az Újpestet és az FTC-t, s korábban a Fáy utcában ugyancsak ellenállhatatlanok voltak: tizenegy találkozón tíz győzelmet, egy döntetlent, valamint 41-6-os gólkülönbséget jegyeztek. Azért írom, hogy korábban, mert április 2. és június 8. között egyszer sem játszottak Angyalföldön, viszont csak Miskolcon hagytak pontot (2-2 a Diósgyőr ellen).

Ehhez képest a gálamérkőzésnek gondolt találkozó első akciójából Józsi a ZTE-nek szerzett vezetést... Tizenkét ezer néző fejében fordult meg az, amit Máté Péter énekelt ugyancsak hetvenhét nyarán, a bulgáriai Naposparton tartott Arany Orfeusz fesztiválon, amelyen második helyezést ért el a holtversenyben első Ani Varbanova bolgár és Roza Rimbajeva szovjet – valójában kazah – énekesnő mögött: „Elmegyek.” Ám az akkor már harmincnégy gólos Várady „lebeszélte” a szurkolókat a távozásról: a negyedik percben kiugrott, és egyenlített. Aztán Izsó Ignác fordított, majd a második félidő közepén a bajnokságot 36 góllal – és európai Ezüstcipővel – záró Várady tizenegyese végérvényessé tette a Vasas elsőségét (3-1).

A meccs finisében a megafonokon keresztül nem győzték ismételgetni: „Kérjük kedves szurkolóinkat, hogy a mérkőzés után ne ugorjanak át a korláton, és ne árasszák el a pályát.” A felhívás süket fülekre talált: a drukkerek bizony berohantak a pázsitra, a vállukon hordták a labdarúgókat, letépték és emlékül hazavitték a futballisták mezét. Illovszky Rudolf edző hasonlóképpen mámoros volt: „Minden elismerésem a játékosoké, akik végig a legendás Vasas-akarattal és szívvel készültek és játszottak” – mondta. A szerencse is az angyalföldiek mellé állt, már abban a tekintetben, hogy elkerülték őket a sérülések, így legjobb tizenegy tagjai – Kántor Mihály kivételével – egyaránt több mint harminc alkalommal léptek pályára. Az összeállítás ez volt: Mészáros Ferenc (32 bajnoki meccs) – Török Péter (32), Hegedűs Béla (31), Komjáti András (34), Kántor (25) – Gass István (34), Müller (34), Zombori Sándor (34) – Kovács István (33), Izsó (31), Várady (34). A főszereplők efféle méltatásokat érdemeltek ki: „Müller és Várady soha életében nem játszott olyan kitűnően, mint most”; „Müller a legjobb a legjobbak között”; „Zombori abszolút kétlábas, keresztlabdáinak szeme van, azok időzítése kifogástalan”; „Gass játékintelligenciája, feje aranyat ér” (a 16 gólos középpályás a második legeredményesebb Vasas-játékos volt a mesterlövész Várady mögött – a szerk.); Izsó kiszámíthatatlan trükkjeivel okoz fejvesztettséget a kapu előtt”; „Kovács szintén ellenállhatatlan cselező”; „Komjáti ebben az esztendőben a csapat kiemelkedő játékosává fejlődött”.

A leglényegesebb megállapítás azonban az volt: „A Vasas bajnoksága a támadófutball diadala.” Az együttes ugyanis éppen száz gólt ért el, miközben nyolcszor szerzett öt és hatszor négy gólt. A középpályás és a támadósor hat tagja 88-at vállalt a százból: Várady 36-ján és Gass 16-ján kívül Izsó 11-szer, Kovács 10-szer, Müller 8-szor, Zombori 7-szer zörgette meg a hálót. Érthető, ha Rusorán Péter, az olimpiai bajnok vízilabdázó, majd a Vasas pólós – az OB I-ben 1977-ben is első – aranycsapatának mesteredzője boldogan vendégelte meg a társulatot a Fáy utcai klubház éttermében. Kádár János aznap Giulio Andreotti olasz miniszterelnökkel vacsorázott, ám az MSZMP Központi Bizottsága a római látogatás idején sem mulasztotta el táviratban üdvözölni a Hondurasi Kommunista Párt III. kongresszusát.

Az volt a karibi nyitás.

S hogy mikor érkezett el az angyalföldi zárás? Úgy hiszem, még hajnalban is kihallatszott a klubházból, hogy száz dugónak ötven a fele...

Hegyi Iván