Jenkei Dániel, 2017.06.06. | Úszás

Az ifi országos bajnokságon és a Budapest Openen vannak túl úszóink, a világversenyekre való kvalifikáció volt a tét.

Javában zajlik a versenyszezon úszásban, bő két hete Hódmezővásárhelyen került sor az ifjúsági országos bajnokságra, amelyen öt korosztályos versenyzőnk indult.  A viadal különlegességét az adta, hogy a kiírást nyílttá tették, így az előfutamokban felnőtt korú úszók is elindulhattak. A lehetőséggel a Vasas úszó szakosztálya is élt, így rajthoz állt a Galamb Szimonetta, Kutasi Máté, Sós Dániel trió is.

Visszatérve az ifikre: pozitívum, hogy minden versenyzőnknek sikerült egyéni döntőt úsznia, és bár bajnoki aranyérmet nem szerzett a csapat, dobogós helyezésből azért bőven jutott.

Horváth Lili 200 mellen nyert ezüstöt, ugyanebben a számban Szabó-Feltóthy Laura harmadik lett. Labán Eszter 50 mellen állhatott fel a dobogó legalsó fokára, akárcsak Szabó-Feltóthy Eszter 200 háton, illetve Horváth Lili 200 vegyesen.  Ez alapján nem meglepő, hogy a 4x100-as vegyes váltónk a Szabó-Feltóthy testvérekkel, Labán Eszterrel, illetve Párkányi Rékával felállva ezüstérmes lett. Összességében ez a teljesítmény az egyesületi rangsor hetedik helyéhez volt elegendő.


Vasas-csapat Hódmezővásárhelyen

A következő hétvégén a Budapest Opennel folytatódott a megmérettetések sora, a viadal különlegességét az adta, hogy a Duna Arénában rendezték és az esemény volt a budapesti vizes világbajnokság hivatalos "úszó" főpróbája.  Galamb Szimonetta 100 háton, Sós Dániel pedig 200 vegyesen nyert aranyat klubunknak és a többi dobogós hely is az ő nevükhöz fűződik. Galamb 100 pillangón második, míg 50 háton harmadik lett, Sós pedig 400 vegyesen és 200 háton gyűjtött be ezüstérmeket.


Sós Dániel a Budapest Openen (fotó: MÚSZ)

dr. Egressy János vezetőedző a következőket osztotta meg honlapunkkal a két verseny kapcsán: - Az ifi ob-n első ötbe vártam magunkat összesesítésben, de a betegségek közbeszóltak, sok fiatal nagyon nívós iskolákban tanul, és a bajnokság egybeesett az végi hajtással, amit nehezen bírtak. Ettől függetlenül Horváth Lili, Labán Eszter és Szabó-Feltóthy Eszter kijutottak a netanyai ifjúsági Eb-re, utóbbi pedig a győri rendezésű EYOF-ra is kvalifikálta magát két számban.
A Budapest Open legfőbb tétje az volt, hogy Sós Dánielnek sikerül-e megúsznia 200 vegyesen a világbajnoki szintidőt, ettől néhány tizeddel elmaradt, és bár matematikai esélye még adódhat a budapesti részvételre, alapvetően úgy tervezzük, hogy a tajvani Universiadén tartja formában magát nyáron.  Galamb Szimonetta lett a másik aranyérmesünk, neki Jakabos Zsuzsannát sikerült legyőznie 100 háton, ami nagy fegyvertény. Ő is szeretne ott lenni majd az Universiade-n. A felkészülést Egerben folytatjuk, edzőtáborozással készülünk a következő megmérettetésekre.


Hirdetések