Dobos Sándor, 2017.05.31. | Vízilabda

A Vasas a BVSC-vel, a KSI a Ferencvárossal játszik a hétvégi elődöntőben. Előzetes.

Nagyon biztatóan játszotta végig a szezont a Vasas-Continental ificsapata, és az évad végén ezt a menetelést egy négyes döntő keretében meg is lehet koronázni. Félig-meddig ez már sikerült, ugyanis a keret nagy része az OB II-ben is érdekelt, márpedig a rájátszásban eddig minden mérkőzését megnyerte a csapat, ami gyakorlatilag az OB I/B-be jutást jelenti.

Nagy csodának kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy elmaradjon az osztályváltás, ehhez három mérkőzésnek is igen kedvezőtlenül kellene alakulnia a Vasas szempontjából, kevés erre az esély.

Plézer János ificsapata második helyen zárt az alapszakaszban, 26 mérkőzéséből 23-at megnyert, mindössze a KSI tudta kétszer megverni, az egyik alkalommal 11-10-re, míg pár héttel ezelőtt büntetőkkel, 25-24-re. Ezen kívül egy már tét nélküli bajnokin a Ferencváros vitte el a három pontot a Tüske-uszodából, május közepén.

Imponáló a csapategység a Vasasnál, erre lehet alapozni majd a négyes döntő során is.

„Mi úgy döntöttünk, hogy itthon készülünk a négyes döntőre ezekben a napokban, két hete voltunk Rijekában, azt az edzőtábort az OB II miatt kellett így időzíteni. Annak leginkább az volt a küldetése, hogy újra összeszokjunk, újra edzésbe jöjjünk két felnőtt játékosunkkal, Burián Gergővel és Bencz Rolffal, akik keveset edzettek velünk az elmúlt időszakban, most viszont vezető szerep vár majd rájuk is” – fogalmazott Plézer János a rijekai edzőtáborral kapcsolatban.

„Mi elsősorban a BVSC elleni elődöntőre készülünk most, ha azt sikerülne hozni, akkor kezdünk majd el foglalkozni a döntőbeli ellenféllel. A szezon végén járunk, mindenkinek kell még egy nagy lendületet vennie. Egy játékos, Zsíros Patrik kivételével egyikünk sem játszott még ilyen négyes döntőben, a közeg tehát új lesz. Bizakodóak vagyunk, oda kell tennie magát mindenkinek, hiszen egy meccsen bármi megtörténhet. Bízom a csapatban” – tette hozzá a szakvezető.

Csapatunk egyik kiválósága, Hajdu Attila szerint nagyszerű hangulatban készül a Vasas-Continental a hétvégére.

„Készülünk a magunk kis nyugalmában. Nemrég értünk haza Rijekából, ahol igencsak keményen edzettünk az OB II és a négyes döntő miatt is. Ez meg is mutatkozott az OB II-es fordulóban. Itt az utolsó héten főleg a taktikai elemekre koncentrálunk, és arra, hogy a hétvégén mindenki tudja, hogy mi a dolga és mit kell csinálnia. A hangulat remek, izgatottan várjuk az első meccsünket.”

Ami tehát a BVSC elleni rangadó lesz. A zuglóiakkal a bajnokság során egy szoros és egy kevésbé kiélezett meccset vívott csapatunk, a Szőnyi úton 9-8-ra, odahaza 13-7-re győztünk.

A négyes döntő mérkőzéseit szombaton és vasárnap a Margitszigeten, a Széchy-medencében játsszák.

BENU Ifjúsági Bajnokság, négyes döntő:

Június 3., szombat:

Vasas-Continental–BVSC-Zugló – 14.30
Széchy-medence, vezeti: Rubos, Balázs

KSI SE–FTC Vízilabda – 17.30
Széchy-medence, vezeti: Csanádi, Homonnai

Június 4., vasárnap:

Bronzmérkőzés – 16 óra
Széchy-medence, vezeti: Vogel, Kovács Cs.

Döntő – 19 óra
Széchy-medence, vezeti: Székely, Mucskai


Hirdetések