Jenkei Dániel, 2017.05.23. | Úszás

Katula Panni győzött a korosztályában Békéscsabán.

Immár ötödik alkalommal rendezte a MÚSZ önálló diszciplínája, a Hosszútávúszó Alszövetség a medencés országos hosszútávú bajnokságot. Idén a Békéscsabai Előre ÚK volt a házigazda, így a Viharsarokban randevúztak a versenyzők.

A viadal egyre nagyobb népszerűségnek örvend, évről évre emelkedik a résztvevő egyesületek, versenyzők száma és a színvonal is, köszönhetően annak, hogy az aktuális világversenyekre való kvalifikáció megszerzésére és a válogatott keretekbe való bekerülésre is nyílik lehetőség.

Idén közel negyven hazai klub kétszáz versenyzője nevezett az öt kategóriában kiírt 10-5-3 km-re, illetve az 1500 m-es gyorsúszásra. A Vasas Sport Club ötfős csapattal képviseltette magát, ifj. Szabó László edző irányításával. Versenyzőink kitettek magukért, a téli alapozást felidéző tavaszi aerob munka után kiváló teljesítmény nyújtottak, mind a helyezések, mind az időeredmények szempontjából.

Katula Panni az U10-11-es korcsoportban az 1500 m gyorsúszás versenyszám megnyerésével országos bajnoki címet szerzett egyesületünknek. Nem mellékesen, a 800 és 1500 m-es időeredményeivel korosztálya ranglistavezetőjévé lépett elő.

Szintén sokat fejlődött a 2003-as születésű Beregszászi Enikő is, aki februári időeredményén fél percnél is többet tudott javítani, így aranyjelvényes szintet úszott 1500 gyorson.

A másik három versenyzőnk (Szabó Beatrix, Utasi Tamás, Pintér Áron) szintén biztató eredményeket úsztak, a fejlődés minden esetben tapintható volt.  


Hirdetések