Jenkei András, 2017.05.23. | Vívás

A spanyol fővárosban rendezett kard világkupa-versenyről három éremmel tértek haza a Vasas vívói.

Szombaton az egyéni versenyben Szilágyi Áron és Szatmári András egyaránt a legjobb négyig jutott, mindketten az elődöntőben maradtak alul ellenfelükkel szemben. Talán kétszeres olimpiai bajnokunknak volt nehezebb az ága, papíron mindenképpen.

Áron csupa régi ismerőssel találkozott, ahogy haladt előre. Elsőként – a legjobb hatvannégy között – egy korábbi egyéni Európa-bajnokot, a román Dolniceanut múlt felül 15:10-re. Ezután ismét egy többször átélt párosításban, a nagyon szívós német Kindlert is magabiztosan búcsúztatta. A nyolcaddöntőben egy egyéni világbajnok, az orosz Jakimenko következett, a végletekig kiélezett (15:14) csatából is a Vasas-klasszisa jött ki jobban. A négy közé jutásért az olaszok egyik jelenlegi legjobbjával, Berre-vel kellett szó szerint megküzdenie, a kéttusos siker  (15:13) pedig már az érmet jelentette Áron számára.

A tábla „másik sarkából" startoló Szatmári András értelemszerűen hasonló hosszúságú utat járt be aznap. A lengyel Grzegorekkel kezdett (15:11), majd az amerikai Deary (15:11) következett. A nyolcaddöntőben a német színekben versenyző riói olimpikon Szabó Mátyást 15:13-ra múlta felül. Az elődöntőbe jutásért pedig az aznap így számára is meglett a dobogó.

A bronzot aztán egyiküknek sem sikerült fényesebbre polírozni, Áront az amerikai Dershwitz (8:15), Andrist pedig a későbbi győztes német Hartung (8:15) ütötte el a finálétól, ám Decsi András és Gárdos Gábor tanítványainak nem volt okuk szomorkodásra, és ők sem érezték így.


                                                                    fotó: hunfencing.hu

A vasárnapi csapatversenyben – Decsi Tamással és Gémesi Csanáddal kegészülve – újabb bronzéremmel gazdagodtak. Kazahsztán ellen kezdett a magyar válogatott (45:19, Szilágyi +10, Szatmári +9), majd Irán (vb-bronzérmes csapat) ellen is könnyednek tűnő (45:35, Szatmári +7, Szilágyi +1) siker született. Az elődöntőben az oroszokat „most éppen" nem sikerült legyűrni (38:45, Szilágyi -4, Szatmári -5), a bronzcsatát pedig a románok ellen szoros mérkőzésen (45:43, Szilágyi +9, Szatmári -9) húztuk be.


Hirdetések