Békeffy–Halász–Eisemann klasszikus komédiája, az Egy csók és más semmi ötlött az eszembe a szűkre szabott gárdonyi tornacsarnokban (vagy inkább teremben), mert a zenés darab főhőseinek egyike volt Schön Tóni. Le kell szögezni nyomban: a Tóni ebben az esetben hölgyet takar, a kémiatudományok – szó szerint – szép nevű doktorát ugyanis Antóniának hívják.

Gárdony angyalföldi hősét pedig Antóninak. A kapus produkciójáról tényleg nem lehet mást mondani, mint azt, hogy szép volt, a háló őre ugyanis az elsőtől az ötvenötödik percig hasonlóképpen lebilincselő alakítást nyújtott, mint a Schön Tónit játszó Peéry Piri az Egy csók és más semmi 1941-es filmváltozatában. (Azért csak az ötvenötödik percig, mert akkor Kovács Péter edző beküldte helyette Tzintzis Alexandrát.)

Magunk közt szólva: a huszonhét esztendős kézilabdás egyedüliként remekelt mindkét félidőben, a többi Vasas-játékos ugyanis roppant idegesen játszott az első fél órában, minek következtében elemi hibák és hétméteres-rontások sora követte egymást. Kovács a második szakaszra változtatott az összetételen, s ez használt, mert ebben a periódusban mindössze öt gólt kapott a Vasas, ami nem kizárólag a mezőny kimagasló legjobbjának, Antóninak az érdeme. Attól kezdve, hogy a feljutás tétjétől terhelt angyalföldiek megnyugodtak, az eredményjelző táblán is mindinkább megmutatkozott az a differencia, amelynek már a szünet előtt is meg kellett volna jelennie.

A 22:13-as diadal simának tetszik, ám a győzelmet a nevében hordozó Viktória nélkül ilyen különbséggel aligha született volna meg. Talán a nehézségek miatt is robbant ki oly átütő erővel a Vasas-tábor öröme, amely – egyebek közt – a korábbi edző, Csík János, továbbá Kovács tréner és mindkettőjük segítője, Varga Márta feldobálásában manifesztálódott. A légtér hölgye és urai nem NB I/B-s bajnoki címek elhódításában vittek prímszerepet annak idején, ám úgy festett, a mostani siker ugyanúgy boldogítja őket, ahogyan hajdanán lelkesítette mindannyiukat az első osztályú aranyérem. (Hogy a BEK-győzelmekről, BL-döntőkről ne is beszéljünk.) A meccset még le sem fújták, és Varga Márta már önfeledten táncolt a piros-kék tábor interpretálásában felhangzó Illés-dalra: „Újra itt van a nagy csapat...”

Annyi bizonyos: a Vasas női kézilabdacsapata újra ott van, ahol minimálisan lennie kell. Az NB I-ben. S mivel erre hosszú éveket kellett várni, nem csoda, ha olyan volt a légkör a gárdonyi tető alatt, mint Agárdon, a popstrand legmozgalmasabb évadában.

Apropó: tudják, mikor kezdte meg működését az agárdi popstrand? 1977-ben. Amikor legutóbb bajnok volt a Vasas futballcsapata, a klub női kézilabdázói pedig százszázalékos teljesítménnyel (22 mérkőzés, 22 győzelem) szerezték meg az elsőséget az NB I-ben...