Jenkei Dániel, 2017.05.20. | Kézilabda

Vasárnap este Gárdonyban dől el az NB I/B-s bajnoki cím sorsa.

A fenti hangzatos cím – mármint az igazság órája – talán túlzottan drámai színezetet ad kézilabdacsapatunk utolsó meccsének, de nem mi találtuk ki, a vezetőedző Kovács Péter fogalmazott így:
- Ennél tisztább forgatókönyv nincs, egy meccs maradt, amit meg kell nyerni. Itt már nincs „ha” vagy „de” vagy „volna”. A lányokkal is arról beszéltünk, hogy ha a Gárdonyt nem tudjuk megverni, akkor nincs keresnivalónk jövőre az NB I-ben. Lezárul egy huszonöt meccses sorozat, az egész szezont tisztességesen végigharcolta a csapat, három meccs kivételével az összeset sikerült megnyernünk. Fel kell tenni az i-re a pontot!

És hogy milyen a csapat lelkiállapota a vasárnapi derbi előtt? Erre is a mester felelt:
- Nyilván a szezon végén már vannak határai a koncentrációnak, de semmi negatívumot nem tapasztaltam. Nem kellett túlragozni a meccs fontosságát, mindenki pontosan tudja, hogy mi a tét, és azt is, hogy ezt ők tudják megnyerni, azzal, ha hozzák, amire képesek.  Kétszer is videóztunk, jó csapat a Gárdony, nem lesz elég, ha csak a mezeket küldjük ki ellenük. Pénteken még edzünk, szombaton pedig már rápihenünk a meccsre.

Azt, hogy mivel telik egy meccs előtti pihenőnap, már 23 éves átlövőnktől, Katona Lizától kérdeztük:
- Napközben próbálok majd a szabadban lenni, a barátaimmal tölteni az időt, ilyenkor jót tesz, ha kicsit ki tudok szakadni és elterelem a gondolataimat. Este pedig már a meccs jár a fejemben, átgondolom, hogy mit kell majd csinálnom a pályán, mire kell koncentrálni.

Liza és a többiek számára lesz ismerős arc is a gárdonyi csapatban.
- Fekete Dorina fog állni a kapujukban, aki hosszú évekig volt a Vasas kapusa, ő azért eléggé ismer minket, erre oda kell figyelni. Akárcsak az átlövőikre, az ő semlegesítésük is kulcs lehet. Nyilván van bennünk egy kis feszültség, de a múlt heti győzelem felspannolt minket, szerintem mindenki jól kezeli a helyzetet. Tudjuk, hogy jobb csapat vagyunk, és ezt be is fogjuk bizonyítani vasárnap este.

NB I/B. 26. forduló, május 21. (vasárnap) - 18:00: Gárdony-Pázmánd NKSE - Vasas SC (Gárdony, Ált. Isk. Sportcsarnok, Bóné Kálmán u. 14.)

A bajnokság állása:

1.  Vasas 25 22 0 3 728 - 493 44
2.  Szombathelyi KKA 25 21 0 4 747 - 577 42
3.  NEKA 25 15 2 8 686 - 579 32
4.  Mohácsi TE 25 16 0 9 637 - 598 32
5.  Dunaújvárosi Kohász KA II 25 15 1 9 727 - 638 31
6.  Gárdony-Pázmánd NKSE 25 14 2 9 636 - 631 30
7.  Győri ETO KC II 25 13 1 11 673 - 664 27
8.  Szekszárdi FGKC 25 12 1 12 642 - 592 25
9.  Szentendrei NKE 26   9 4 13 716 - 764 22
10.  Rinyamenti KC 25 10 1 14 636 - 697 21
11.  Kozármisleny SE 26   8 2 16 611 - 627 18
12.  Marcali VSZSE 25   6 2 17 591 - 737 14
13.  Haladás VSE SKFT 25   5 2 18 603 - 728 12
14.  Csurgói NKC 25   1 0 24 559 - 867   2

Hirdetések