Nyomtatható verzió 2017.05.19.
Klub

Szívügyvezető

Születésnapi interjú Vancsa Miklóssal.

Ötvenedik születésnapját ünnepli május 19-én Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezetője, aki – bár annak idején nem sokon múlt, hogy nem szerződött Angyalföldre – soha nem futballozott a Vasasban, de ma már úgy érzi magát a Fáy utcában, mint gyerekkorában Létavértesen, az otthonában.


                                                                                  fotó: Doba István (archív)

Tudja, hogy nevezetes napon született?
– Mire gondol?

Arra, hogy a Vasas május 19-én nyerte meg az Üllői úti stadion újjáavató mérkőzését 1974-ben, az FTC ellen.
– Ne is említse! Hét éves voltam, és sírtam, mert... Mondjam, ne mondjam? Kis kölyökként a Fradinak drukkoltam. Aztán, mire felnőttem, alábbhagyott az FTC iránti rajongásom. Annak elmúlásában jelentős szerepet játszott, hogy az MTK játékosaként rendszeresen leköptek az Üllői úti nézőtérről, ha szögletet rúgtam.

Ifjú futballistaként a Ferencvárosba készült?
– Nem, mivel nem akartam labdarúgó lenni; tanulni vágytam. Talán azért is, mert a bátyám, Gyuri, aki Létavértesen, Kabán és Derecskén játszott, jobban futballozott nálam; többszörös gólkirály volt a megye egyben, miközben a nővérem, Aranka szintén helyben kézilabdázott. Igaz, a létavértesi felnőtt csapatba már tizenöt éves koromban bekerültem, de még az után sem edzettem rendesen – inkább a könyveket bújtam a kollégiumban is –, hogy Szabó Béla, a DVSC utánpótlás-edzője felfedezett egy országos ifjúsági kupameccsen, amelyen három gólt értem el. A futballista-pályafutás először csak akkor került szóba igazán, amikor jelentkeztem a Közgazdaság-tudományi Egyetemre, és Puskás Lajos megígérte: ha felvesznek, beajánl a Vasashoz. Helyhiány miatt elutasítottak, viszont Puskás a Debrecen edzőjeként nyolcvanhat tavaszán felavatott a DVSC első csapatában.


                                                                                fotó: Doba István (archív)

Szép kis mérkőzésen...
– Azt akkor még senki nem tudta. Két évvel később viszont – egyebek közt – a nyolcvanhatos Debrecen–Honvéd meccs miatt robbant ki a bundabotrány. A helyzet olyannyira komoly volt, hogy az edzésen ketten maradtunk Plókai Attilával, a többieket elvitték... Azaz vége lett a romantikának, hogy első NB I-es mérkőzésemen Andrusch, Sallai, Nagy Antal, Garaba, Détári, Dajka, Kovács Kálmán, vagyis a fél, sőt a háromnegyed válogatott ellen szerepelhettem.

Aztán – kilenc híján – háromszáz NB I-es mérkőzést csak lejátszott!
– Több-kevesebb sikerrel. A legjobb eredményt 1993-ban tudtam felmutatni: akkor az MTK-val a negyedik helyen zártuk az évadot. A törzsgárdát Zsiborás Gábor, Turbék István, Híres Gábor, a Rókának becézett Balog Tibor, továbbá Talapa János, Horváth Csaba, Keresztúri András, Zsivóczky Gyula alkotta. Jelenleg a Vasas szintén a negyedik a táblázaton, és a helyezés lehet még jobb is...

Örül a felfutásnak?
– Ambivalens érzéseim vannak. Egyrészt döntőbe jutottunk a Magyar Kupában, és a csapat még arra is gondolt, hogy a legjobb négy között vívott visszavágón egy ötössel és egy nullával köszöntsön fel az ötvenedik előtt. Ám a legutóbbi tizennyolc bajnoki mérkőzésünkből csak ötöt nyertünk meg; az eredményeket tekintve kétségkívül visszaestünk. Pedig akár a bajnoki cím elnyerésére is nyílhatott volna esélyünk! Ám nem szeretnék telhetetlennek látszani, már csak azért sem, mert a tizenkettes mezőnyben minden megtörténhet; hogy mást ne mondjak, az előző évadban kis híján kiestünk.

Miként 2006-ban...
– Abban az évadban simán a középmezőnyhöz tartozhattunk volna, de olyan események történtek, amelyeket az ötvenedik születésnapján kiváltképp nem szívesen idéz fel az ember.



Mire gondol nagyobb örömmel?
– Szinte bármire. A legjobb szívvel viszont azt konstatálom, hogy ma már úgy érzem magam a tizenharmadik kerületben, mint kölyökként Létavértesen. Pedig kétezer-háromban, amikor először érkeztem ide vezetőnek, nem volt érzelem bennem, csak a feladatot láttam magam előtt, igaz, a tőlem telhető legteljesebb alázattal. Ám mindjárt erősödött az elkötelezettségem, amint naponta találkoztam Illovszky Rudi bácsival. Őt látva persze folyton előjött bennem a Vasas megkerülhetetlen futballtörténeti múltja, ám levetkőztem, hogy ez nyomasszon, mert tudomásul kellett vennem: a régi nagyok klasszisának és eredményeinek megközelítésére nincs esély.       

Ezzel együtt odáig vitte angyalföldi ügyvezetőként, hogy a legutóbbi magyar Aranylabda-szavazáson a legjobb sportvezetőnek választották.
– A nélkül, hogy alábecsülném a díjat, a bajnoki cím boldogabbá tett volna. Megítélésem szerint az elismerés amúgy sem csak nekem, hanem egy teamnek szól: benne van Jámbor János, Markovits László, Michael Oenning tevékenysége ugyanúgy, mint Vaskó Tamás összes fejes gólja.

Amikor felhívtam, hogy a születésnapja alkalmából szeretnék interjút készíteni önnel, felsóhajtott, hogy te jó ég, az ötvenedik közeleg!
– Talán a miatt reagáltam így, mert gyerekkoromban az ötven éves férfiak öreguraknak tetszettek. Szerencsére engem fiatalítanak a fiaim. A kisebbik tizenkét évesen játszik az MTK U14-es csapatában, a nagyobbik pedig mesterképzésre jár a Corvinus Egyetemen. Ez messzemenően kárpótol azért, hogy magam nem kerültem a Közgázra...

Hegyi Iván      

Selyem sál - Stadionbúcsúztató

4000 Ft

Vasas-függő ár: 3700 Ft

  • Névadó fejléc
  • Plaket Kft.
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Pensio 17.Kft
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Budapest Önkormányzata
  • Vasas Pasarét Kft.
  • Vasas Folyondár Kft.
  • Jégpalota
IMPRESSZUM jogi nyilatkozat kapcsolat média ajánlat