Jenkei Dániel, 2017.05.15. | Evezés

Az evezés visszakerül a Vasas sportági kínálatába.

Az evezés hagyományos Vasas-sportágnak mondható: a szakosztályt 1948-ban alapították, a női szakág pedig egészen 1986-ig működött. A csaknem negyven év során sportolóink több országos bajnoki címet ünnepelhettek, hosszú évekig a válogatott gerincét is a Vasas-evezősök adták. A legnagyobb sikert az 1965-ben Eb-aranyérmes női kormányos négypárevezős érte el; klubunkat Szappanos Zsuzsa, Fekete Mária és Komornik Margit képviselte a győztes egységben.

A hosszú szünet utáni újraélesztésre a Műegyetemi Evezős Clubbal való együttműködés teremtett alkalmat. A régi-új szakosztály otthona a MEC soroksári vízi telepe lesz, amelynek fejlesztéséhez a jövőben – lehetőségeihez mérten – a Vasas is szeretne hozzájárulni.

Markovits László, a Vasas SC elnöke: – A sportlövészethez hasonlóan az evezésnél is sikerült tekintélyes szakmai partnert találnunk, így nagy hagyományú sportág került vissza a Vasashoz. Elsődlegesen a bázis szélesítése, az utánpótlás-feladatok ellátása lesz a cél, de hosszabb távon akár az élsportban is lehetnek közös reményeink. Ezúttal sem csak a szakmai szempontok, hanem a MEC-nél tapasztalt emberi értékek is hozzájárultak döntésünkhöz.

Horváth László, a MEC elnöke: - Az együttműködési megállapodás értelmében a Vasas újjáalakuló evezős szakosztálya a MEC telepén kezdi meg a működését, közben saját igazolású sportolóink MEC-Vasas néven indulnak a versenyeken. Elnökségünk elkötelezett, hogy kölcsönösen előnyös együttműködést alakítsunk ki, amely mindenki számára biztosítja a fejlődést a következő időszakban. Az első hónapok a közös munka megkezdéséről szólnak, melynek kapcsán az egyik legnagyobb múltú és bázisú magyar klub, a Vasas tudásával, szakmai tapasztalatával és hozzáértésével is megismerkedhetünk. Várjuk minden kedves régi és új evezős barátunkat a Vízisport utca 44. szám alatt található evezőstelepen!



 


Hirdetések