Jenkei András, 2017.05.13. | Kosárlabda

Ma délután a Kánai úton megkezdődik az 2016/17-es bajnoki idény utolsó felvonása. A Vasas és a MAFC, az elsőosztályú tagság meghosszabbításáért csap össze egymással.

Az egyik csapat két győzelméig tart a play-out, a vesztes jövőre eggyel alacsonyabb osztályban folytathatja majd. A tét tehát óriási, de újonc együttesünk minden tagja átérzi ezt. Az idei bajnokságban eddig négyszer találkozott egymással a két együttes, az előjelek számunkra kedvezőbbek, hiszen háromszor mi, egyszer a piros-feketék nyertek. Persze az előzmények ilyenkor sutba dobhatóak, hiszen egy ilyen ki-ki párharcban sokkal inkább pillanatnyi forma határozza meg a történéseket, sem mint a múlt. A várhatóan forró hangulatú budapesti derbin a szurkolókon is sok múlik majd.

Sárosi Bulcsú vezetőedző:
- Hiánytalan kerettel, teljes csapattal állhatunk ki fővárosi riválisunk ellen. Az utolsó fordulóban aratott győzelmünknek köszönhetően nálunk van a pályaelőny, szeretnénk kihasználni ezt, de cseppet sem lesz egyszerű. Jól ismeri egymást a két fél, ebben az idényben már  a hetedik egymás elleni összecsapásra kerül sor, nem hiszem, hogy bármivel is meg tudjuk lepni egymást. A play-out előtt adódó mérkőzésszünetet igyekeztünk a leghatékonyabban eltölteni, kiemelt figyelmet fordítva arra, hogy holnap frissek legyenek játékosaim.

A találkozó 16:00 órakor kezdődik a Sport11 Centrumban, a Kánai út 2. szám alatt.


Hirdetések