Dobos Sándor, 2017.05.03. | Vízilabda

A szezon utolsó hazai, de remélhetőleg nem az utolsó mérkőzésére készül a VasasPlaket.

Az E.ON OB I 7. helye a tét a VasasPlaket - Szeged párharcban, az első felvonást 11-7-re nyerte meg a csongrádi társaság, elsősorban azért, mert jobban kezdte a találkozót. No, és az sem a mieinknek kedvezett, hogy tartalékosan volt kénytelen felállni csapatunk, a bajnokság végén már sokadszorra.

fotó: Vasas Attila

A visszavágón szerdán, a Tüske-uszodában lehet javítani, és ha ez így történne, következhetne a mindent eldöntő bajnoki Szegeden. Most sem lehet majd ott a csapatban Hőna Dávid és Babay Árpád, a többiek azonban fogukat összeszorítva kell hogy küzdjenek.

Marnitz Gergő szerint nagyon fontos lesz, hogyan kezdi a meccset a VasasPlaket.
„Azt remélem, hogy úgy kezdjük majd a meccset, mint ahogyan a Miskolc és a Szeged elleni találkozókat befejeztük, akkorra ugyanis már összeszedettebbé váltunk mindkét alkalommal. Koncentráltan és fegyelmezetten kell a vízbe ugrani, nem úgy, mint Szegeden, ahol a szemünkben a kétórás utazás látszott meg, és nem a tűz. Ez nem fér bele, így nem lehet nyerni, ezért tudott elmenni az elején a Szeged. Hazai pályán minden esélyünk megvan arra, hogy most más legyen a végeredmény, de ehhez figyelni kell, 5 centivel az ellenfél felett kell játszanunk. Mindenképp nagy motivációt jelent a hazai pálya és az, hogy tehetünk azért, hogy ne keserű szájízzel érjen véget a bajnokság. Egy harmadik meccs már megint egy más műfaj, ott bármi lehet, ott már nem számít, kinek erősebb a kerete vagy kinek van több vagy kevesebb sérültje. Azt a magam nevében megígérhetem, hogy a szerdai meccs első percétől a szombati meccs utolsó percéig küzdeni fogok – és akkor itt megengedtem magamnak egy kis előrelátást” – fogalmazott Marnitz Gergő, aki tehát reméli, hogy útra kell még kelni a hétvégén az M5-ösön.

E.ON OB I, a 7. helyért, 2. mérkőzés:

VasasPlaket–Contitech-Szeged-Diapolo – 20 óra
Tüske-uszoda, vezeti: Mucskai, Bereczki

A két nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1-0, a Szeged javára.


Hirdetések