Dobos Sándor, 2017.04.28. | Vízilabda

A Szeged ellen zárja a bajnokságot a VasasPlaket csapata az OB I-ben, a tét a hetedik hely.

A Miskolc ellen nem sikerült a bravúr, a középszakaszban 5. helyen záró borsodiak 9-3-mal búcsúztatták csapatunkat, így ők mehetnek az Euro Kupa-indulást jelentő pozícióért, ellenfelük a BVSC lesz.

A mieinket múlt héttől a hetedik hely és annak megszerzése érdekli, ehhez a Szeged ellen kell két győzelmet szerezni. Ha ez sikerülne, csapatunk megismételné tavalyi szereplését, már ami a végső helyezést illeti.

A bajnokság alapszakaszában előbb idegenben, Szegeden sikerült bravúrral 11-11-es döntetlen elérni, hazai pályán viszont Manhercz Krisztiánék nagyon jó napot kifogva vitték el a három pontot (7-12). Mindkét csapat szereplése rapszodikus volt a bajnokságban, sérülések is hátráltatták mindkét felet az elmúlt időszakban, így mindenképp izgalmas és kétesélyes lesz ez a csata a hetedik helyért.

„Mondhatom, hogy kellő motivációval várjuk a szombati meccset, nagyon szeretnénk már Szegeden győzni, hogy aztán a Tüskében akár le is zárjuk a párharcot” – fogalmazott Jónás György, a VasasPlaket első számú kapusa a mérkőzést felvezetendő.

„Egy olyan párharcban, ahol kettőt kell nyerni, nagyon fontos az első meccs. Persze, csalódottak voltunk a Miskolc elleni párharc után, főleg, mert ilyen sima volt az utolsó mérkőzés, igaz, sok sérüléssel küzdöttünk akkor. Ilyen tekintetben már jobban állunk, így pozitívan várjuk a meccset, és a szegedi győzelemmel találhatjuk meg a kiutat a csalódottságból” – tette hozzá kapusunk.

„Kicsit a mumusunk a Szeged, de nem akarjuk beárazni magunkat a nyolcadik helyre. Az alapszakaszban elért szegedi döntetlenre alapozunk, szerintem minden esélyünk megvan arra, hogy megnyerjük az első felvonást. Ha tudnánk nyerni, akkor hasonló lehet a koreográfia, mint tavaly, hiszen a Honvéd ellen kisebb meglepetésre nyertük meg az első meccset, így odahaza nálunk volt a lélektani előny. Jó lenne valami hasonlót átélni megint” – vázolta fel a valóban ideális forgatókönyvet Jónás György.

A szegedi bajnoki szombaton 17 órakor kezdődik, a második mérkőzést szerdán játsszák a csapatok.

E.ON OB I, a 7. helyért, 1. mérkőzés:

Contitech-Szeged-Diapolo–VasasPlaket – április 29., 17 óra
Szeged, vezeti: Csanádi, Homonnai

2. mérkőzés:

VasasPlaket–Contitech-Szeged-Diapolo – május 3., 20 óra
Tüske Uszodakomplexum


Hirdetések