Nyomtatható verzió 2017.04.27.
Úszás

Kihozták a maximumot magukból

Jól szerepeltek a Vasas úszói a debreceni országos bajnokságon.

Múlt hét szerdától szombatig Debrecenben került sor a Széchy Tamás emlékére rendezett 119. Úszó Országos Bajnokságra. Hosszú Katinka távozása után új szakmai alapokra helyeződött klubunk úszó szakosztálya a TF-TFSE-Vasas együttműködésen keresztül. A mostani bajnokság volt az első komoly hazai verseny nagymedencében, ahol visszacsatolást kaphattunk a szezon eleje óta végzett munkáról.

A mieink a négy nap után az összesített ponttáblázat nyolcadik helyén végeztek, egy ezüst és négy bronzéremmel, valamint további tizenhét pontszerző helyezéssel.

Az ezüstérem az év eleje óta USA-ban tanuló György Réka nevéhez fűződik, aki 200 háton – többek között Hosszú Katinkát is megelőzve - lett második.

Elégedett voltam az eredményekkel, az időeltolódás okozott nehézséget, hiszen szombat este értem haza, szerdán pedig már úsztam. Ez volt az első olyan országos bajnokság, amire nem görcsöltem rá, felszabadultam tudtam versenyezni. Talán ez a mentális állapot legfontosabb dolog, amit Amerikában megtanultam eddig. Katinkát megverni mindig nagy szó, de tudom hol a helyem, ő most nem erre a versenyre készült.”

400 vegyesen a 4:41.36-os időeredménye  a negyedik helyre volt elég, no meg egy világbajnoki szintidőre, de ebben a számban mégsem lesz ott a budapesti világeseményen, hiszen Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna is jobb eredménnyel rendelkezik nála. Nem sokkal utána 100 háton újra összejött az érem, úszónőnk 1:01.67-el lett harmadik.

Igazából erre a 100 hátra vagyok a legbüszkébb, mert elég komoly terhelés után tudtam egyéni csúcsot úszni. Ezzel az idővel nagyjából egy másodpercre vagyok a vb-szinttől, a következő hetekben eldől, hogy megpróbálom-e kiharcolni a részvételt. Ha nem jön össze, akkor az augusztusi Universiade is szóba kerülhet versenyzési lehetőségként.”

Réka végül tevékeny részt vállalt a női 4X100-as vegyes váltó bronzérméből is, Szabó-Feltóthy Eszterrel, Labán Eszterrel és Galamb Szimonettával kiegészülve.

A váltóúszást mindenki nagyon szereti, feldobja az egyéni számokat, tényleg jó buli, amikor csapatban egymásért úszhatunk. Örülök, hogy sikerült felérnünk a dobogóra.”


György Réka a 200 hát után (Fotó: Budapest 2017)

A három női érem mellett a férfimezőnyben további két bronzérmet nyertek a vasasos úszók. Kutasi Máté 200 mellen nagy egyéni csúccsal ért oda a dobogó legalsó fokára, Sós Dániel pedig szintén remekül úszott 200 vegyesen, ahol 2:00.64-el lett harmadik.

Ez rögtön az első nap volt, jobban sikerült, mint vártam, a nagy lendület után viszont nagy zuhanás következett, a többi számomban már nem sikerült jól a verseny, 400 vegyesen és 200 gyorson sem jött össze az egyéni csúcs, de ez csak motivál a jövőre nézve. Amióta a Vasasban vagyok, új edzésmódszer szerint készülök, még kell egy kis idő, amíg ez beépül az úszásomba. A 200 vegyesen úszott időm három tizedre van a vb-szinttől, lesz egy római verseny, illetve a Budapest-bajnokság, ahol még adódhat esély, hogy tovább javítsak. Nagyon tetszett végig a hangulat, sok a tehetséges fiatal a vasasos csapatban, tudjuk motiválni egymást. Nekem például sokat számított, hogy az első úszásom előtt már születtek remek eredmények.” – összegzett a 19 éves Sós Dániel


Sós Dániel a dobogón (fotó: Budapest 2017)


Kutasi Máté harmadik helye (fotó: Budapest 2017)

Fontos eredmény volt a Vasas-csapat részéről az is, hogy három úszónk kvalifikálta magát a nyári ifjúsági Eb-re. A Debrecenben elért időeredmények alapján Szabó-Feltóthy Eszter 200 és 400 vegyesen, Horváth Lili 200 mellen és 400 vegyesen, Labán Eszter pedig 400 vegyesen lehet ott az izraeli kontinensviadalon.

dr. Egressy János vezetőedző a következőképpen értékelte a versenyt: - Színvonalas országos bajnokság volt, a hazai világbajnokság előtt mindenki a legjobb arcát próbálta mutatni, és nem csak felnőtt szinten, hiszen az ifiknél is fontos világversenyekre lehetett kvalifikálni. Utóbbi tekintetben elégedett vagyok, hiszen három versenyzőnk is ott lesz Netanyában a június végén kezdődő ifjúsági Európa-bajnokságon. Az érmes versenyzőink közül György Réka jól szerepelt, de benne még ennél is több van, január óta tanul kint Amerikában, nyilván idő kell ahhoz, hogy megszokja az új életritmust. Sós Dani esetében a mostani eredmény után az a nagy cél, hogy megússza a vb-szintet, és legyen Vasas-versenyző a hazai világversenyen. Kutasi Máté szintén két másodpercen belülre került az A-szinttől, neki – akárcsak György Rékának – a jövő évi felnőtt Eb már reális cél lehet. Váltóban is sikerült érmet nyernünk, hozzáteszem, nagyon kevésen múlt, hogy nem lett eggyel fényesebb. Összességében elégedett vagyok, most következik a Budapest-bajnokság, majd egy rangos római nemzetközi verseny, ahol az élúszóink tovább javíthatnak az időeredményeiken.”

Vasasos dobogós helyezések:

200 m női hát: 2. György Réka 2:11.36
100 m női hát: 3. György Réka 1:01.67
200 m férfi mell: 3. Kutasi Máté 2:13.75
200 m férfi vegyes: 3. Sós Dániel 2:00.64
4*100 m női vegyes váltó: 3. Vasas SC (Szabó-Feltóthy, Labán, Galamb, György)  4:14.65

Az országos bajnokság összesített pontversenye:

1. Egri Úszó Klub 1875 pont

2. BVSC-Zugló 1780 pont

3. Győri Úszó Sportegylet 1740 pont

...

8. Vasas SC 875 pont

Kulcstartó - Vasas FC

1300 Ft

Vasas-függő ár: 1170 Ft

  • Névadó fejléc
  • Plaket Kft.
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Pensio 17.Kft
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Budapest Önkormányzata
  • Vasas Pasarét Kft.
  • Vasas Folyondár Kft.
IMPRESSZUM
jogi nyilatkozat
kapcsolat
média ajánlat