Egyetlen ember persze sosem nyerhet vagy veszíthet a futballban, ám az tény, hogy az ősz végén a Bozsik József Stadionban Nagy – 1-0-ás Vasas-vezetésnél – a nyolcvanadik percben váratlanul a saját hálójába ütötte a labdát egy szögletrúgás után, majd közvetlenül a befejezés előtt dermedten végignézte, amint Eppel egészen közelről a kapuba küldi az előzőleg negyven méteren keresztül ívelődő labdát.

Noha az 1-1-nél a bal kapufát eltaláló Berecz a piros-kékek javára dönthetett volna, Nagy kétségkívül főszerepet játszott a 2-1-es vereségben.

Ezúttal viszont a győzelem kulcsembere volt a huszonkét esztendős, lázas betegen a háló elé álló kapus. Olyannyira, hogy három esetben is már-már a menthetetlent hárította. A tizenegyesről emberemlékezet óta azt mondják: nem lehet védeni, ha jól rúgják. Lanzafame ezek szerint nem rúgta jól, ám Nagy érdemei elévülhetetlenek a büntető kifogásában. Ugyancsak a kapus elvitathatatlan erénye King közeli lövésének kipiszkálása a bal alsó sarok elől, majd az utolsó pillanatokban a megmenekítés az immár tényleg elkerülhetetlennek tetsző egyenlítéstől. Ha a Koszta lövése előtti momentumban megszavaztatják a nézőket, gól lesz-e vagy sem, tízből kilencen határozott igennel feleltek volna...

Azaz a Nagy-védések minden túlzás nélkül nagy védések voltak.

S a tekintetben is fordulat következett be a kispesti novemberhez képest, hogy akkor a Vasas volt a listavezető, úgy nyert ellene a Honvéd, míg jelenleg a Honvéd áll az élen, s a tabella tetején található együttes ezúttal is kikapott.

Jelzem, a Vasasnak „fekszik” az április a kispesti csapattal szemben. Hogy csak az 1-0-ás sikereknél maradjunk, ötven éve a Kenderesi – Bakos, Mészöly, Lázár, Ihász – Mathesz, Fister – Molnár, Puskás, Farkas, Korsós összetételű együttes a két héttel korábban bemutatkozó Liebhaber-Lázár Barna góljával nyert a Népstadion 76 000 nézője előtt. (Az 1967-ben rendezett kettős rangadó másik mérkőzésén az FTC 3-0-ra legyőzte az Újpestet.) Harminc esztendővel ezelőtt pedig a Kovács – Elekes – Pecha, Gubucz, Balogh, Csorba – Szijjártó, Komjáti (Mészöly Géza), Rixer (Teodoru) – Szabadi, Nyúl összetételű gárda múlta felül a Honvédot Vaszilisz Teodoru góljával. A középpályás azért lépett pályára, mert Rixer Géza az ötödik percben megsérült... Noha a második találkozót ezúttal is az Újpest és az FTC vívta – Kozma góljával szintén 1-0 –, már csak 15 000 szurkoló volt a Népstadionban. (Aztán három héttel később, 1987. május 2-án véget ért a legnagyobb magyar sportlétesítmény dupla derbijeinek kora.)

Úgy hinné az ember, az 1987-es diadal főként Kovács Attilának köszönhető, hiszen az Andruscht, Sallait, Csuhayt, Garabát, Détárit, Bodonyit, Kovács Kálmánt felvonultató Honvéd látszólag erőfölényben volt. Ám a kapus olyan dologtalanul töltötte a másfél órát, hogy nem kapott osztályzatot a sportlaptól. Kenderesi Istvánról legalább azt írták annak idején: „Megbízhatóan védett.” Nagyot pedig most 9-es érdemjeggyel jutalmazták. A torokgyulladásos kapus ezzel együtt kijelentette: „Ilyen rosszul még sohasem éreztem magam mérkőzés közben.”

Hárításait látva a Vasas-drukkerek egészen jól érezték magukat.

Úgy fest, joggal emlegeti öreg barátaim egyike: „Aki neked azt mondja, hogy az élet igazságos, az hazudik...”

Hegyi Iván