Dobos Sándor, 2017.04.18. | Vízilabda

A Miskolc elleni szerdai mérkőzésre készül a VasasPlaket, a tét, hogy még egyszer játsszon egymással a két csapat.

Az 5-8. helyért vívott rájátszás első párharcának második felvonása következik szerdán: Földi László csapata a Miskolc ellen elveszítette az első mérkőzést, így jelenleg 6-3-as hátrányban van.

Az OB I lebonyolítása alapján a középszakasz során egymás ellen szerzett pontokat magukkal viszik a csapatok a playoffra, és mivel a Vasas és a Miskolc is győzött egyszer-egyszer, 3-3-ról indultak a felek. A szombati, 12-8-as miskolci siker azt jelenti, hogy a borsodiak szerdán le is zárhatják a párharcot a Tüskeuszodában (az jut tovább, aki először megszerzi a hetedik pontot), ennek megakadályozása lesz a VasasPlaket feladata.

Dr. Steinmetz Ádám, csapatunk kapitánya szerint most mindenképp szükség van a közönség, a Vasas-barátok támogatására.
„Nagy a tétje a mérkőzésnek, mégpedig az, hogy megtartjuk-e az esélyt arra, hogy végül az 5. helyért játsszunk majd a folytatásban. Ezt a reményünket egy győzelemmel tudjuk életben tartani, hogy aztán újra Miskolcon találkozzon a két csapat. Ismerjük jól az ellenfelet, többször találkoztunk, és borsot is törtünk már az orra alá, és a szombati meccsen is legalább a félidőig partiban voltunk velük” – fogalmazott az olimpiai bajnok center, aki egy másik szemszögből is megvilágította, miért fontos, hogy minél többen legyenek a lelátón.

„Akárhogy is nézzük, összesen két hazai mérkőzésünk van hátra ebből a bajnokságból, szóval aki eddig nem nézett meg bennünket, most még megteheti, és most tényleg el is kél majd a segítség. Szeretnék érezni a hazai pálya hangulatát. Szeretettel várjuk az érdeklődőket, az biztos, hogy nem fognak unalmas bajnokit látni. Nagy siker lenne, ha kiharcolnánk a folytatást, még nagyobb, ha az 5. helyért játszhatnánk, szóval örülnénk, ha az igyekezetünket minél többen támogatnák. Egy idén remekül teljesítő Miskolc ellen készülünk, és velük vagyunk nagy harcban, igazából győzelmi kényszerben, biztos vagyok benne, hogy élvezetes lesz a szerdai bajnoki” – összegzett Steinmetz Ádám.

S hogy miért az utolsó előtti bajnoki lesz a szerdai? Nos, a Miskolc elleni párharc lezárta után (vagy szerdán, de remélhetőleg csak szombaton) vagy az 5. vagy a 7. helyért játszik a VasasPlaket, és akár a Szeged, akár a BVSC ellen teszi majd, a pályaelőny nem nála lesz.

Akkor az egyik fél második sikeréig megy majd a csata, és a második mérkőzést rendezi csapatunk, az lesz majd az idei felnőttszezon utolsó hazai bajnokija.

De egyelőre még a Miskolcra figyelünk.

E.ON OB I, rájátszás, az 5-8. helyért, második mérkőzés:

VasasPlaket–Pannergy-Miskolci VLC – április 19., szerda, 20 óra
Tüske Uszodakomplexum, vezeti:
Berki, Benczur

Az egyik fél hetedik pontjáért zajló párharc állása: 6-3, a Miskolc javára.

MKB-Euroleasing BVSC-Zugló–Contitech-Szeged-Diapolo – április 19., szerda, 19 óra (1. mérkőzés)

Az egyik fél hetedik pontjáért zajló párharc állása: 6-0, a BVSC javára.


Hirdetések