Az Erste Bank Young Stars League-ben nem jutott a rájátszásba a Vasas-Continental U20-as csapata, a magyar bajnokságban viszont remekelt. Megnyerte az alapszakaszt, majd a Debrecen legyőzése után bejutott a döntőbe. Ott végül 4-2-re alulmaradt a MAC Budapesttel szemben, így ezüstérmes lett.

Szuper Levente szakosztályigazgatóval már értékeltük a szezont, most jöjjön a vezetőedző összegzése.

Jó évünk volt? – kérdeztük Székely-Mádai Lászlót, a Vasas-Contintenal szakvezetőjét.

Összességében igen, mondhatjuk, hogy jó szezont zárhatunk. Sok jó dolgot láthattunk a csapattól és egyénileg is, sikerült sokat fejlődnie a játékosoknak. A nagy álom, azaz a bajnoki cím megszerzése viszont elmaradt, de ettől függetlenül büszke lehetek a csapatomra.

Maga a bajnoki arany volt egyébként a cél?

Soha nem szabad aláígérni úgymond, mindig olyan célt kell támasztani, ami nagy, de reális kihívás lehet. Éppen ezért a szezon előtt azt beszéltük meg a fiúkkal, hogy ez a cél most a bajnoki aranyérem megszerzése lesz.

Így utólag, mit gondolsz, reális volt ez az elvárás magunkkal szemben?

A szezonban többször is bebizonyítottuk, hogy igen. Megnyertük az alapszakaszt, a döntőben is látszott, mire vagyunk képesek, volt olyan meccs, amikor ellenállhatatlanul játszottak a srácok. Ez a csapat megérett arra, hogy megnyerje a bajnokságot.

Végül mi az, ami miatt ez mégsem sikerült? Mi hiányzott?

Ez egy nagyon összetett kérdés, talán azt mondhatom, hogy a döntőben egy idő után a hit veszett el, ami szintén több tényezőre vezethető vissza. A negyedik meccsen, amikor vezettünk, ám végül hosszabbítás után kikaptunk, talán valami megtört a fiúkban. Ez is egy tapasztalat, ezt is hasznosítani kell majd a játékosoknak. Ezekkel az élményekkel nő fel egy játékos, hogy aztán később profiként már könnyebb legyen alkalmazkodnia. Az ezüstéremtől függetlenül az alapvető célt, hogy gyorsabb játékot játsszunk, azaz gyorsabban mozogjunk, gyorsabban járassuk a korongot és gyorsabban reagáljunk, elértük. De még több kell, kiderült, hogy ez még nem elég. A döntő utolsó két meccsén világossá vált, igaz, akkor már fejben is voltak hiányosságok.

Jó alapanyag ez a csapat, ebben megegyezhetünk.

Egyértelműen. Az, hogy ez a keret a serdülőévek óta folyamatosan duzzad, hogy folyamatosan tudtuk növelni a létszámot, egy visszaigazolás. Idén 20-as kerettel dolgozhattunk, igaz, még így is kevesen voltunk. Ez a „brigád” négy év alatt nyert négy érmet, kétszer játszott bajnoki döntőt. Ma már országos szinten ezzel a csapattal így, ahogy most áll, számolni kell. Ne feledjük azt sem, hogy a csapat döntő része 98-as születésű, azaz első éves juniorjátékos volt a szezonban. Ebből adódott olykor a rutintalanság is, de jövőre, ha együtt marad a gárda, sokra hivatott lesz, és még egyet előreléphet a mostani eredményről. Hiszek ugyanis abban, hogy a szezonban végzett munka jövőre érik be igazán.

No, és együtt marad a társaság?

A Vasas kulcsfontosságú stratégiai érdeke, hogy a keret együtt maradjon. A csapatnak új vezetőedzője lesz jövőre, jómagam a serdülőcsapatnál dolgozom tovább. El kell mondjam, hogy nagyon szerettem ezekkel a srácokkal dolgozni, gyerekként ismertem meg őket, sokat tudok róluk, a sporton túl az élethelyzetüket, mindennapjaikat is jól ismerem. Egy idő után eljön az a pont, amikor az úgymond félig apaszerepből ki kell lépni, úgy tűnik, ez most jött el. Benne vagyok már vagy húsz éve a hokiban, sok minden történt velem ez idő alatt, rengeteg élmény ért, de egyértelműen erre a négy évre vagyok a legbüszkébb.

Sikerült tehát arcot adni a Vasas legidősebb korosztályának? Ha egy külső szemlélő megnézné az élcsapatokat, felismerné egy idő után a mieinket?

Nagyon remélem, hogy világossá válhat egy kívülálló számára is, hogy a Vasas egy sajátos stílussal bíró csapat, amelynek megvannak a maga erősségei, a maga fegyverei. Már az ellenfelek is tudják, hogyan kell készülni a Vasasból, szóval nyugodtan mondhatom, van karaktere a csapatnak.

Az osztrák bajnokságban is volt? Kicsit most felemásra sikeredett az a sorozat…

Pedig jól kezdtünk, igaz, beleszaladtunk a Vienna Capitals ellen egy nagy vereségbe, később már nem voltak nagy vereségeink, ha éppen kikaptunk, egy-egy gól döntött. Aztán októberben jött egy nagyon nagy hullámvölgy, és egy hónap kellett, amíg ebből kijöttünk. Talán azt mondhatom, hogy egy idő után a motivációnk volt alacsony. Egy magyar bajnoki rangadóra sokkal jobban fel tudott pörögni a társaság. Idővel egyre jobban és jobban távolodott a rájátszás, a végén már számolgatni kezdtünk, ez nem volt ideális, fejben letettek a fiúk az EBYSL-ről. Voltak meccsek, amiket egyszerűen nem nyerhettünk meg, ezzel együtt nem másokban kell keresni a hibát, csak magunkat okolhatjuk, hogy elmaradt a playoff. Hozzá kell tenni, szakmailag kevésbé volt hasznos ez az év, nem kerültünk igazán jó csoportba, és a lebonyolítás sem kedvező így, ráadásul nem is igazságos. A csoportunkban egy gyengébb játékerőt képviselő csapattal ötször játszottunk, egyik sem volt hasznos meccs, aztán volt olyan csapat, amelyik minden mérkőzésen más és más összeállítással és erősségű kerettel állt ki ellenünk, szóval rapszodikus volt a szezon. A leginkább azok a meccsek voltak hasznosak, amik szorosan alakultak. Azért akadtak pozitívumok is, én annak értékelem például, hogy a későbbi döntős Jesenicétől pontokat raboltunk, illetve azért tanultunk is a hibákból.

Mit tartasz a szezon legszebb, legértékesebb élményeinek?

Szerencsére több ilyen is akadt, leginkább a Winter Classicot tudnám kiemelni, ahol csodálatos környezetben élhettünk át egy szép sikert a Fehérvár ellen. Nemcsak a játékosoknak volt nagy élmény, hanem nekünk, edzőknek is. De szívesen emlékszem vissza a január 4-i, MAC elleni győzelemre vagy a Jesenice elleni első sikerre. Ne feledjük, egy bajnoki döntőben hetet lőni az ellenfélnek, idegenben, szintén nem gyakori, azt a meccset is elraktározom magamban. Szóval egész jó kis szezon volt ez, amelytől mindannyian sokat kaptunk és tovább fejlődtünk, ki-ki a maga területén.

Mit üzennél a srácoknak a folytatásra?

Felejthetetlen évek voltak ezek, ha forgatókönyvet írna belőle valaki, az abból készült film egyszerre lenne vígjáték, dokumentumfilm és filmdráma. Örülök, hogy mindezt megélhettem velük! Ahogy sokan mások is, én is büszke vagyok rájuk, és azt kívánom, legyen erő bennük még többet tanulni és dolgozni a céljaik eléréséért! Közben viszont ne felejtsék el, hogy a világ legnehezebb dolga nem az, hogy valaki jó jégkorongozóvá váljon. Hanem az, hogy jó emberré! Mindent köszönök Nekik!