Jenkei András, 2017.04.27. |

A Vasas utánpótláskorú alpesi síelői ebben az idényben is megnyerték a Magyar Kupa összesített pontversenyét.

A Vasas síelők alpesi szakágának  fiatal és tehetséges csapata évről évre nem csupán létszámban, hanem eredményesség terén is szépen gyarapodik. Nem volt ez másként a most záródó, 2016/17-es idényben sem, programjuk minden eddiginél sűrűbb volt, és több havon töltött napot tartalmazott, mint eddig bármikor.

Az idény kezdetekor, 2016 májusában még használhatták síléceiket, de ezzel párhuzamosan már zajlottak az erőnléti edzések is, amelyeket közösen végeztek az alap, illetve a kiemelt utánpótlás csoportokba tartozók Pasaréten az atlétika pályán, illetve tornateremben. 

A nyár zárultával ismét havas táborban csiszolhatták képességeiket versenyzőink, ami elsősorban iskolázással telt, csakúgy, mint az első októberi gleccsertábor, amit még három követett. A hónap végén aztán előkerültek a kapuk is, novembertől pedig kihasználva a szezonbérletüket, a csapat bázisának számító Hinterstoderben folytatódtak a gyakorlások. 

December elején a II. Vasas Kupára került sor Hinterstoderben, amelyen ismét sikerült profi körülményeket teremteni. A visszajelzések alapján ez nem csupán a versenycsapat tagjai, hanem az utánuk következő korosztályok fiataljai számára is nagy élményt jelentett.
Remek hangulatú, családias edzőtáborra került sor szilveszter táján a már megszokott bázison, amely igazán hasznosnak bizonyult a januári feladatok előtt.

Az új esztendőben a legkisebbek előbb Eplényben, majd utána már a teljes csapat Murauban  bizonyította, hogy nem telt haszontalanul a felkészülés. Az eredményes sorozat ezután egy paralel slalom versenyen (Hochfichten) folytatódott, amely remek felmérőnek bizonyult, itt mindenki megtapasztalhatta, hogy az igazán komoly eredményekhez komoly munka is társul. Az ott elsajátítottak birtokában felkészülten utazhattak a gyerekek a tradicionális Kovács Dani emlékversenyre, és az eredmények ott sem maradtak el.

Februárban két magyarországi versenyen több első hely is jutott a mieinknek, amely után újra Hinterstoderben készültek a szezon csúcspontjának számító lachtali Ob-ra. Ott – amint azt már megírtuk –  öt bajnoki cím mellett tizenöt ezüst-, és bronzérem volt a termés. Az idény Magyar Kupa versenyekkel zárult, amelynek éves összesítésében sorozataban negyedszer bizonyult legeredményesebbnek a Vasas síszakosztálya. Ez mindenképpen komoly rang, hiszen manapság már szép számmal működnek síiskolák az országban, tehát akad konkurencia is.

Zárásul a nálunk folyó munka minőségét jellemeze, hogy az említett ausztriai megmérettetések mellett rangos nemzetközi FIS versenyeken is tudtak bizonyítani a vasasosok. Tóth Zita Andorrában szerepelt eredményesen, nyert két futamot, és Körtvélyessy Kata is meg tudta mutatni magát.


Hirdetések