Jenkei Dániel, 2017.03.23. | Vívás

Szász-Kovács Emese jó formában várja a hétvégi budapesti GP-t, és reméli, hogy akik az olimpián a tévében figyelték, most élőben is megnézik.

Hogy vagy?
Most már mondhatom, hogy jól érzem magam, ami azért nagy szó, mert betegeskedtem az utóbbi időszakban.

Mi történt?
Egy megfázásos, lázas állapottal kezdődött, ami kicsit elhúzódott, így csináltam végig Tatán az edzőtábort is. Végül sajnos antibiotikumot kellett kapnom, hogy teljesen meggyógyuljak, de most már tényleg túl vagyok rajta. Jöhet a verseny, várom a vasárnapot!

Ilyenkor mennyire beszélhetünk formaidőzítésről?
A betegség ebbe is beleszólt kicsit, de egyébként beszélhetünk, mert ugyanazokat az edzéseket csináltuk meg, mint a többi fontos verseny előtt. Az olimpia utáni időszak után most már teljes mértékben visszarázódtam a hétköznapi vívóéletbe.

Itt lesz az ellenfelek közül mindenki, aki számít?
Nem láttam még a pontos listát, de egy-egy ilyen Grand Prix-n erősebb a mezőny, mint akár egy vb-n, hiszen nem csak négy ember indulhat a hagyományosan jó vívónemzetekből. Azt tudom, hogy a román olimpiai bajnok csapatból lesznek hiányzók, és a két kínai versenyzőről sincs sok információ, de ettől függetlenül nagyon jó asszókra van kilátás.

Szeretsz a MOM Sportban vívni?
Hogy is tudnék a helyszínről rosszat mondani, amikor tavaly itt szereztem meg a riói repülőjegyet? Vasárnap biztos különleges hangulat lesz, mivel együtt rendezik a férfi és női főtáblát. Remélhetőleg minél több magyarral.


Az olimpiai kvalifikáció pillanata a 2016-os budapesti GP-n (Fotó: Doba István - archív)

Te vagy az esemény arca, nyilván miattad mennek ki majd főleg az emberek.  Jelenthet ez egy kis terhet?
Egyáltalán nem nyomaszt, sőt örülök neki, ha sokan kijönnek azok közül, akik nézték az olimpiai közvetítést és megkedvelték a sportágat. Ritkán adatik meg, hogy hangos magyar közönség előtt vívhassunk nemzetközi versenyen: a 2013-as budapesti vb-t máig emlegetjük, annak pedig már előre örülünk, hogy 2019-ben ez meg fog ismétlődni.

Gondolom, a család sem hiányozhat majd a lelátóról.
Naná, ott lesz mindenki! Unokaöcsi és unokahugi már nagyon készülnek.

Árulj el néhány kulisszatitkot, mi történik ilyenkor a verseny előtti utolsó napokban?
Extra dolgokról nem tudok beszámolni, szerdáig rendesen edzettem, azóta már egy kis relaxáció is bekerült a programba, szombaton még iskolázom egyet a versenyen, vasárnap pedig szeretnék jó formában pástra lépni.

Hogy összejöjjön egy érem…
Bizony, azt szeretném! Hazai közönség előtt mégiscsak illene minél tovább eljutni!


Hirdetések