Jenkei Dániel, 2017.02.21. | Judo

Szombaton ifjúsági országos bajnokságon, vasárnap diák és serdülő regionális versenyen volt jelenésük ifjú judósainknak.

Mindkét eseménynek a Veszprém Aréna adott otthont.

Az ifjúsági ob kevesebb örömet hozott, hiszen öt indulóból csak egy vasasos versenyző ért el pontszerző helyezést. Bertók Krisztofer egy vesztes meccs után a vigaszágon két győzelmet is szerzett, így a harmadik helyért léphetett tatamira. Az éremről döntő mérkőzésen alulmaradt, az ötödik hely jutott számára.

Másnap diák, serdülő regionális versenyre került sor.

A legfiatalabbak, a 2007-2008-as korosztály számára még nem írnak ki hivatalos viadalokat, így gyakorló küzdelmeken vehettek részt az indulók. Vasasos első hely született, a 34 kg-os Vandenborre-Tóth Andort nem tudták legyőzni.

Az idősebbeknél is remekül szerepeltek tehetségeink, a 2006-osok között Korányi Laura, Barkóczi Botond és Gécs Kristóf is első helyen végzett a saját súlycsoportjában, a serdülőknél pedig Vízvári Ákos egy második helynek örülhetett.

Diák, serdülő regionális verseny (Veszprém), Vasas-eredmények:

Diák "B" (2006) korosztály

1. helyezettek: Korányi Laura 36kg, Barkóczi Botond 32 kg, Gécs Kristóf 41 kg
3. helyezettek: Mogyorósi Máté 36 kg, Pongrátz Adrián 45 kg 
5. helyezett: Kunczly Bertalan 36 kg
7. helyezett: Koczó Zalán 36 kg

Serdülő (2003-4) korosztály

2. helyezett: Vízvári Ákos 45 kg
7. helyezett: Tóth Gergő 40 kg

Edzők: Korányi Miklós, Makhult Mihály


Hirdetések