Hétvégén rendezték a kardozók világkupa-sorozatának aktuális állomását, a padovai Luxardo Kupát. Az egyéni verseny a huszonnegyedik születésnapját ünneplő Szatmári Andrásról szólt. Klubunk vívója már a tavaly év végi budapesti vk-n is megmutatta oroszlánkörmeit, most pedig aranyra cserélte az akkori bronzot.

Pedig nehezen indult: a fiatal amerikai Metryka ellen igencsak megszenvedett, ezután azonban Szilágyi Áron olimpiai döntős ellenfeleit, az amerikai Homert, majd az olasz Occhiuzzit lépte le, és az ukrán Jagodkát is magabiztos vívással verte. Amikor az elődöntőben Kim-et - a világranglista vezető koreait - 15-8-al búcsúztatta, már ő számított a döntő esélyesének. Persze, ezzel még élni is kellett, az iráni Abedini az elején vezetett, de az asszó második fele már Szatmáriról szólt, aki élete eddigi legnagyobb sikerét érte el ezzel az eredménnyel.

Fotó: Augusto Bizzi

Persze ne feledkezzünk meg Szilágyi Áronról sem, aki korábban már nyert Luxardo-kupát, ezúttal pedig az ötödik helyen végzett az egyéni versenyben, miután a negyeddöntőben a koreai Oh búcsúztatta. A vasárnapi csapatviadalon pedig - többek között a két vasasos fiúnknak köszönhetően - még egy éremnek örülhettünk: a magyar válogatott a harmadik helyen végzett.

Ferjancsik Domonkos szakosztály elnök, a Luxardo-kupa 2003-as győztese a következőképpen kommentálta honlapunknak a hétvégi sikert: - Andris kapcsán azt látom, hogy túl tudott lendülni az olimpia okozta csalódáson. Ennek az első jele a magyar bajnokságon mutatott magabiztos vívása volt, majd a Gerevich-Kovács-Kárpátin szerzett érme. Úgy tűnik, képes volt szintet lépni a felnőtt pályafutásában, nagyon bízom benne, hogy ezt tartani is tudja. Amiatt külön irigylem, hogy Padovában tudott nyerni, nekem az egyik kedvenc helyszínem volt anno. Az olaszok értenek a legjobban a hangulat megteremtéséhez, egyszerre családias és elegáns a légkör, mi például 2003-ban a helyi operaházban vívtuk a döntőt. A verseny kapcsán azért Szilágyi Áronról is szeretnék szólni, hiszen az olimpia után időarányosan nézve az ötödik helye remek teljesítmény. Ő teljesen más fázisban van, mint Andris, neki ezek a versenyek inkább a felkészülésről szólnak, majd a világversenyeken kell a csúcsra érnie.

A főszereplő, Szatmári András pedig hazaérkezése után nyilatkozott hosszabban honlapunknak.

Nem egyszerű elérni az utóbbi napokban…
Igen, megnőtt az érdeklődés, Padovából hazaúton folyton csörgött a telefonom, de hát ez is a velejárója, ha jön egy siker. Most egyébként éppen egy meditációs központból jövök, azért voltam kikapcsolva az utóbbi néhány órában.

Min meditált?
A Vasason keresztül jött a lehetőség, hogy ilyen jellegű technikák elsajátításával javítsam a koncentrációmat. Ez egy olyan extra szolgáltatás, amit Tokióra készülő sportolóként kapok a klubtól. Most volt az első alkalom, tetszett a dolog. Remélem, ez is segít, hogy mentálisan még inkább a toppon legyek.

Ebben látja most a fő előrelépési lehetőséget?
Nyilván vívásban is mindig lehet fejlődni, de alapvetően azt szeretném, ha kevesebb hullámvölgyem lenne, ez pedig elsősorban fejben dől el.  Állandó problémám volt a korábbi években, hogy komoly előnyről hoztam fel az ellenfeleimet, és utána sokszor el is buktam az asszókat. Ez okozott bennem feszültséget, sokszor bevillant ilyen szituációkban, hogy mi lesz, ha megint elvesztem…

Padovában hogyan kerekedett felül ezen problémán?
Magamat is kicsit megleptem, hogy ennyire jól ment a vívás, de hullámvölgyek azért így is bőven akadtak: Occhiuzzit is felhoztam például magamra, a döntőben is vezetett az iráni ellenfelem több tussal, nem beszélve a Metryka elleni asszómról, ahol 8-5-ös vezetésről sikerült 12-10-es hátrányba kerülnöm…

Talán ott volt a legközelebb a búcsúhoz.
Hát igen, be is villant, hogy most vagy összeszedem magam, vagy megyek szépen haza. Ezután sikerült öt találatot adnom zsinórban, meg sem tudott vágni közben, ami jót tett az önbizalmamnak.

A világranglista vezető Kim-et sem szokták sűrűn így „lesimázni”.
Büszke is vagyok rá, az volt a legjobb asszóm.  Nem volt megingásom, az elején sikerült kivédegetnem a támadásait, csináltam pár parádriposztot, és úgy láttam, ezzel kizökkentettem. A folytatásban már nem tudott váltani, szóval a jó kezdés volt számomra a kulcs.

Az első világkupás fináléja nem jelentett túl nagy nyomást?
Kettős érzésem volt a döntő előtt: egyrészt, ha már odáig eljutottam, akkor nem szerettem volna beérni az ezüsttel, de azért túl nagy terhet sem pakoltam magamra. Végül, ahogy mondtam, itt is vesztett állásból fordítottam, és nagy extázis volt, amikor bevittem az utolsó találatot. Nem is hittem el egy darabig, hogy sikerült.

Elitklubba került.
Ha jól tudom, nyolc magyar nyerte meg előttem a Luxardo-kupát. Az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező verseny, jó érzés, hogy ezzel én is bekerültem a történetébe. A csapattársaim egyébként nagyon rendesek voltak, végig hallottam a szurkolásukat a verseny alatt.

Fotó: Augusto Bizzi

Nagyon mutatós a sisakot formázó trófea, amit nyert.
Szerintem is, csak az a gond, hogy ez vándorserleg, és csak az kapja meg örökbe, aki háromszor nyer Luxardo-kupát. Áronnak már van kettő, nekem egy, meg is állapodtunk, hogy jövőre majd egymás ellen vívjuk a döntőt, és meglátjuk, ki folytatja a gyűjtögetést.

Ha már Szilágyi Áron szóba került, mennyi energiája maradt másnap a csapatversenyre?
Nem ment úgy a vívás, mint szombaton, de ez talán törvényszerű. Próbáltam arra figyelni, hogy tartsam a szintet és a csapat stabilitását megtartsam. Ez többé-kevésbé sikerült. Azt sajnálom, hogy az olaszoktól kikaptunk az elődöntőben, Áron a végén hatalmasat vívott, talán verhetőek lettek volna. Az irániak ellen magabiztosan megnyert bronzmeccs viszont jó élmény volt.

Sorsszerű, hogy huszonnegyedik születésnapján érte el élete eddigi legnagyobb sikerét?
Nyilván egy plusz volt, de azt se bántam volna, ha máskor és máshol sikerül. Így kicsit különlegesebb hamgulatba kerültem, a versenytársak és az edzők is duplán gratuláltak, mert mindenki látta Facebookon, hogy szülinapom is van.

Hogyan tovább?
Három hét múlva megyünk Varsóba világkupára, addig itthon készülünk, utána pedig Szöül jön, valószínűleg egy edzőtáborral megspékelve. Szeretnék hasonlóan teljesíteni, sikerélményeket gyűjteni az idei két fő versenyig, ami az Európa, majd a világbajnokság lesz. Nem bízom el magam, nem gondolom, hogy akkora király vagyok, aki mostantól minden versenyen a legjobb négyben lesz. Az a tudat viszont fontos, hogy bárkit meg tudok verni.

Jenkei Dániel