Néhány nap távlatából hogy emlékszel vissza a világbajnokságra?
- Már a kiutazás előtt is a csapatverseny járt a fejemben. A csapat olimpiai kvalifikációja mindennél fontosabb, hiszen a sajátos rendszer miatt a csapat kvalifikáció teszi lehetővé azt, hogy három magyar is rajthoz állhasson Pekingben. Ha csapatszinten nem sikerül kijutnunk, akkor még ott az egyéni út, de az nehéz, borzasztóan nehéz…
Másrészt az elutazás előtt már ismertük a sorsolást. Koreát és a házigazda Oroszországot kellett megvernünk a legjobb négy közé jutáshoz, hogy életben tartsuk a csapat olimpiai reményeinket. Tudtuk, így vagy úgy, de történelmet fogunk írni. Az oroszokat 18 éve vertük meg utoljára, ha ezúttal is vesztesként távozunk a pástról, az ötkarikás játékok tovább távolodnak tőlünk és elképzelhető, hogy a sportág történetében először nem jutunk ki az olimpiára…
Nagy volt a tét, éppen ezért mindent alárendeltünk a csapatsikernek.
Akár az egyéni szereplésed is? Tavaly világbajnoki ezüstérmet szereztél Torinóban. Honlapodon (www.nemcsikzsolt.com) a vb előtt közzétett gondolataid is arról árulkodtak, hogy a csapat mindenek előtt…
- Igen. De ez nem jelentette azt, hogy ne tettem volna meg mindent a minél jobb egyéni szereplésért vagy netán előre feltett karddal álltam volna a pástra. Egyszerűen ezúttal a jó kezdés után visszaestem és nem találtam a megfelelő ellenszert a német Nicolas Limbach legyőzősére a tizenhat között.
Jól sikerült a szakmai felkészülésem, jó formában voltam ennek ellenére most ez ennyire volt elég. Természetesen az egyéni teljesítményemet mesteremmel, Gerevich Gyuri bácsival ki fogjuk elemezni.
Egyéni után csapat küzdelmek. Nehéz volt átállni?
- A csapat más műfaj, még akkor is, ha ugyanúgy egyének elleni küzdelemről van szó. Egymásért küzdeni újabb motivációt jelent és plusz energiákat szabadít fel. Volt néhány napom arra, hogy ráhangolódjak a csapatversenyre. Rangidősként ezt az időt megpróbáltam együtt tölteni a fiúkkal. A közös programok mellett természetesen az előttünk álló ellenfelekből való felkészülés volt a fő feladat.
Kiváló csapatnak lehettem a tagja Szentpéterváron. Mindegyik tagja - Lontay Balázs, Szilágyi Áron, Decsi Tamás - az utánpótlás korosztályban már felállhatott az Európa- vagy világbajnoki dobogó legmagasabb fokára. Igazi egységet alkottunk. Benne van ebben a csapatban a jövő jó szereplésének lehetősége. Az arannyal nagy lépést tettünk Peking felé, de még nincs vége, tovább kell mennünk ezen az úton.
A csapat meglepetés embere, klubtársad a tizenhét esztendős Szilágyi Áron volt. 1998-ban te is hasonlót élhettél át, hiszen csapattársad fegyelmi vétsége miatt kerültél ki életed első felnőtt világbajnokságára, ahonnan aranyéremmel tértél haza.
- Valóban van párhuzam, bár én akkor már huszonegy éves voltam.
Klubtársként tartottál „eligazítást” Áronnak?
- Szerintem már önmagában az elég volt neki, hogy tíz napig a szobatársam volt… Nem tartottam külön lelki beszédeket és nem zengtem szózatokat. Mint fiatal versenyzőnek, neki is be kell járni azt az utat, amelyet annak idején én is megtettem. Csendben figyelni mindenre, meghallani, meghallgatni az idősebb, tapasztalt versenyzők szavát.
Hogy telnek napjaid a hazaérkezés óta?
- Érthetően nagy a sajtóérdeklődés. Próbálok minden megkeresésnek eleget tenni. Ugyanakkor a családommal is szeretnék minél több időt együtt tölteni.
Mikor fogsz legközelebb kardot a kezedbe?
- Kedden este már edzés volt…
Mester és tanítványa: