Jenkei Dániel, 2017.01.25. | Ökölvívás

Imponáló mutatókkal lett az ország legeredményesebb ökölvívóműhelye a Vasas-Süllős 2016-ban.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség  a héten hozta nyilvánosságra a hazai szakosztályok 2016. évi eredményességi rangsorát. A minden korosztályt magában foglaló, összesített kimutatás alapján a tavalyi év legeredményesebb hazai szakosztálya a Vasas-Süllős lett.  Bokszolóink tehát megvédték 2015-ös "címüket", ráadásul nem akármilyen mutatókkal.

A mieink összesen 160 pontot gyűjtöttek az év versenyein, így közel 100 ponttal előzték meg a második DVSC-t, de ha a mögöttünk végző három egyesület összpontszámát vesszük alapul, az sem éri el a Vasas mutatóját. 

Dr. Burján Attila szakosztály-igazgató így értékelte a rangsor kihirdetését: - Nyugodtan mondhatom történelminek is ezt az eredményt, hiszen ennyi pontja még sosem volt a szakosztálynak éves összesítésében. Ezúton gratulálok a versenyzőknek és a szakmai stábnak, és köszönöm mindenkinek, aki támogatásával hozzájárult a remek eredményekhez. Azon leszünk, hogy egy ez a sorozat 2017-ben is folytatódjon!


Hirdetések