Jenkei Dániel, 2017.01.13. | Klub

Hosszú Katinka, Szilágyi Áron és Tóth Tamás is megnyerte a saját kategóriáját.

Rendkívül elegáns környezetben, pompás körítéssel rendezték meg az 59. Év Sportolója Gálát a Nemzeti Színházban csütörtök este.
Talán nem szerénytelenség, ha azt írjuk, hogy 2016 a Vasas éve volt, és ez a díjazottak, jelöltek névsorában is visszaköszönt a gála során.

Klubunk sportolói közül Hosszú Katinka lett a 2016-os év női sportolója, másik olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron pedig a férfiaknál zsebelte be ugyanezt a címet. A piros-kék dominanciát folytatva Tóth Tamás paralimpiai bajnokunk pedig a férfi fogyatékos sportolók díját nyerte el.

A Vasashoz kötődő edzőket is elismerték, Hosszú Katinka edzője, Shane Tusup - többek között Dárdai Pált megelőzve - az év edzője lett a sportújságírók voksai alapján, Szász Emese mestere, Kulcsár Győző pedig életműdíjban részesült.

Az év csapata a magyar labdarúgóválogatott lett, amelynek képviseletében a vasasos Vida Máté is ott állt a színpadon, az elismerést pedig nem kisebb név, mint a BL-győztes labdarúgó, Claude Makelele adta át.

Ha már Szász Emese szóba került, természetesen ő is ott volt a jelöltek között, Pap Bianka paralimpiai ezüstérmesünk szintén versenyben volt a női fogyatékos sportolóknál, Ádám Martin pedig az Újpest elleni pazar bombagólja miatt foglalhatott helyet a meghívottak között.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Szilágyi Áron, Szász Emese, Markovits László, Tóth Tamás, Pap Bianka, Vida Máté,
Ádám Martin és Kulcsár Győző


Hirdetések