A Népköztársaság (ma – és korábban – Andrássy) úti jegyirodától, amely a Bajcsy-Zsilinszky út közelében működött, az Operaházig kígyózott a sor a Vasas–Inter visszavágó belépőiért. Három okból is: 1. a Vasas a BEK előző fordulójában itthon 5-0-ra, Lisszabonban 2-0-ra nyert az efféle „simázáshoz” egyáltalán nem szokott, az abban az esztendőben vb-bronzérmes portugál válogatott keretébe nyolc játékost delegáló Sporting ellen; 2. az Internazionale 1964-ben és 1965-ben az első számú európai klubtorna győztese, 1966-ban az elődöntőse volt; 3. az első mérkőzésen, amelyet a várható köd elkerülése miatt délután egy órától rendeztek a milánói San Siro stadionban, csak 2-1-es vereséget szenvedett a piros-kék együttes, amelynek hálójába Mario Corso a 86. percben „varrta be” a meccset eldöntő szabadrúgást.

„A Vasas újra bebizonyította, hogy klasszis csapat” – jelentette Itáliából Borbély Pál, a Népsport híresen igényes szakírója.

Ugyanígy nyilatkozott az angyalföldi együttesről Helenio Herrera edző, a milánóiak „mágusa”, aki három nappal az olaszországi meccset megelőzően Miskolcon megtekintette a Diósgyőr–Vasas bajnoki találkozót (28 ezer néző előtt, Farkas góljával 0-1). „Jók, nagyon jók” – mondta a piros-kékekről.

Akkor még játékban voltak az angyalföldiek. Ám a bajnokság, amelyet veretlenül nyertek, november 20-án befejeződött, és az Inter elleni visszavágóig tizennyolc – a tétmérkőzéseket illetően üres – nap maradt még hátra. Ez annak a rémes ötletnek volt „köszönhető”, hogy az MLSZ 1964-től újra bevezette a naptári éves bajnokságot – akárcsak 1951-től 1956-ig –, és egészen 1970-ig fenn is tartotta a kontinens őszi-tavaszi szisztémájával ellentétes rendszert. E döntés következtében az Internazionale 1966-ban kétszer játszott BEK-meccset Budapesten: márciusban az FTC vendége volt még az előző sorozatban (a San Siróban 4-0-ra győzött, a Népstadionban 1-1-et ért el).

Sajnos, a hendikepet a Vasas vezetősége fokozni is tudta. Amikor az UEFA közzé tette, hogy a második találkozót Gerhard Schulenburg játékvezető dirigálja, az angyalföldi elöljárók vétót emeltek az európai szövetségnél, mert a (nyugat)német sporttárs – szerintük – borzasztóan bíráskodott november 26-án, az Olaszország–Románia Eb-selejtezőn (3-1). Ezen a találkozón nyolc Inter-játékos – Sarti, Landini, Guarneri, Picchi, Facchetti, Domenghini, Mazzola, Corso – szerepelt a squadra azzurra tizenegyében; igaz, a Vasast is hét labdarúgó – Bakos, Mészöly, Ihász, Mathesz, Molnár, Puskás, Farkas – képviselte az esztendő utolsó magyar válogatott mérkőzésén, az osztrákok elleni 3-1 alkalmával. Honfitársaink valamennyi gólját Farkas János szerezte, ahogyan egy meccsel korábban mind a négyet ő vágta be a franciák kapujába (4-2). S akkor még nem beszéltünk az az évi világbajnokságon 3-1-re legyőzött brazilok hálójába küldött fenomenális kapáslövéséről...

Ám az UEFA-nál tiltakozni ezzel együtt sem volt okos megoldás; már csak azért sem, mert a kontinentális szervezet a Wembley stadionban rendezett Anglia–Argentína találkozón (1-0) a dél-amerikai csapatkapitány Antonio Rattint rejtélyes okból kiállító, vb-botrányhőssé váló Rudolf Kreitleinnel váltotta fel Schulenburgot. A „csereember” aztán mindent megtett, hogy felingerelje az angyalföldieket, és jogos volt a Népsport megállapítása: „A Vasas védelme nem bírta idegekkel.”

A Népszabadság már a találkozó felvezetésében azt jövendölte: „Eddigi legnehezebb 90 perce előtt a magyar bajnokcsapat.” Majd így írt a mérkőzésről: „Másfél óra helyett negyven percig tartott. Ekkor Mazzola, a Torino csapatával annak idején lezuhant híres csatár méltó fia olyan mesteri gólt rúgott, amelyet futballiskolában lehetne tanítani.” Tényleg nem mindennapi egyéni akció volt: a csatár elvitte a labdát Varga László kapus mellett, majd amilyen türelmesen bevárta, olyan lazán elfektette a hátrafutó Mészöly Kálmánt, végül fölényes nyugalommal a bal sarokba passzolt. A meseszép szóló nagy fájdalmat keltett a 6 forintos diák- és nyugdíjas, valamint a 10, 16 forintos és 21 forint 50 filléres felnőttjegyeket tömegével megvásárlók, továbbá a tiketteket szigorúan ellenőrző 230, holtfáradt jegyszedő körében, annál is inkább, mert a Vasas szüntelenül támadott, 20:2-es szögletarányt produkált. Ám hiába említette az odakinn egyenlítő Puskás Lajos, hogy „a San Siróban meggyőződtünk arról, a kék-feketék sem legyőzhetetlenek”, az ihletett alakítást nyújtó Sandro Mazzola szünet utáni gólja pecsétet ütött a kiesésre (0-2).

Milánói bombariadó miatt az Inter négy órás késéssel érkezett Budapestre, ám nem maradt le semmiről. S bár a Vasas nem került a harmincnégy bajnokot felvonultató, a kiemelést még nélkülöző torna negyeddöntőjébe, nem vereséggel zárta az évet, mert december 14-én még fellépett Berlinben, és barátságos találkozón 1-0-ra nyert a Hertha ellen. A gólt Mathesz Imre lőtte harminc méterről.

Az is bomba volt, de az összehasonlíthatatlanul jobbik fajtából...

VASAS–INTERNAZIONALE 0-2 (0-1)

BEK-visszavágó, 1966. december 8., Népstadion, 80 000 néző. Jv.: Kreitlein (nyugatnémet).

Vasas: Varga – Bakos, Mészöly, Berendy, Ihász – Mathesz, Fister – Molnár, Puskás, Farkas, Korsós.

Internazionale: Sarti – Burgnich, Guarneri, Picchi, Facchetti – Bedin, Suarez, Corso – Jair, Mazzola, Domenghini.

Gól: Mazzola (40. és 66. perc).

Hegyi Iván