Jenkei Dániel, 2016.11.08. | Úszás

Remekül mutatkoztak be a Vasas új úszói a százhalombattai rövidpályás országos bajnokságon.

A Testnevelési Egyetem, a TFSE, valamint a Vasas SC között tavaly decemberben jött létre az a megállapodás, amelynek értelmében a TFSE-ben nevelkedő sportolókat egy bizonyos kor felett a Vasas SC versenyezteti tovább.

Ez valósult meg a gyakorlatban is a Százhalombattán megrendezett rövidpályás úszó országos bajnokságon, ahol egy teljes csoport debütált klubunk színeiben, méghozzá számos érmes és döntős eredménnyel, ami az egyesületek közötti összesített pontverseny hetedik helyére volt elég.

Dr. Egressy János szakmai igazgatót, a csoport vezetőjét kértük értékelésre:
- Úgy érzem, jól sikerült a bemutatkozásunk Vasas-színekben, a felnőtt versenyzőink, György Réka és Galamb Szimonetta a várakozásoknak megfelelően teljesítettek. Azzal azért számoltunk, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkát nem fogják legyőzni, de a dobogós helyezésekkel elégedettek vagyunk. A női vegyes váltó pedig csak tizedekkel maradt le az első helyről, tehát majdnem összejött egy aranyérem is. A fiatalabbak közül Szabó-Feltóthy Eszter és Labán Eszter is dobogóra állhatott, rájuk jövőre ifjúsági Európa –és világbajnokság vár, jó volt látni, hogy a felnőtt mezőnyben is megállják a helyüket. A fiúk közül Kutasi Máté teljesítményét emelném ki, ő 200 mellen alig maradt le a dobogóról, abban bízunk, hogy a jövőben Gyurta Dani mögött ő is kijuthat világversenyekre. A következő időszakban szeretnénk több edzőtáborba is eljutni, a cél az, hogy tavasszal hasonló eredményességgel képviseljük a Vasast a nagymedencés bajnokságon is.

Vasas-eredmények:

György Réka 400m vegyes 2.
Galamb Szimonetta 4x100m vegyes 2.
György Réka 4x100m vegyes 2.
Labán Eszter 4x100m vegyes 2.
Szabó-Feltóthy Eszter 4x100m vegyes 2.
Galamb Szimonetta 100m pillangó 3.
Szabó-Feltóthy Eszter 200m hát 3.
Labán Eszter 400m vegyes 3.
Galamb Szimonetta 4x50m női vegyes 3.
György Réka 4x50m női vegyes 3.
Labán Eszter 4x50m női vegyes 3.
Szabó-Feltóthy Eszter 4x50m női vegyes 3.
Galamb Szimonetta 100m hát 4.
Labán Eszter 100m mell 4.
Kutasi Máté 200m mell 4.
Galamb Szimonetta 50m pillangó 4.
György Réka 100m hát 5.
Labán Eszter 200m mell 5.
Galamb Szimonetta 4x200m gyors 5.
György Réka 4x200m gyors 5.
Horváth Lili 4x200m gyors 5.
Labán Eszter 4x200m gyors 5.
Galamb Szimonetta 4x50m mix vegyes 5.
György Réka 4x50m mix vegyes 5.
Sprőber Soma 4x50m mix vegyes 5.
Szabó-Feltóthy Pál 4x50m mix vegyes 5.
Galamb Szimonetta 50m hát 5.
György Réka 200m vegyes 6.
Horváth Lili 400m vegyes 6.
György Réka 100m vegyes 7.
Kutasi Máté 400m vegyes 7.

 


Hirdetések