Jenkei András, 2016.10.21. | Klub

Október elején ünnepelte alapításának 10. évfordulóját a szervezet, vasasos résztvevőkkel.

Az Új Európa Alapítvány immár egy évtizede támogatja a tizennyolc évnél fiatalabb sportolókat, művészeti és tudományos tehetségeket, valamint a gyermekgyógyító programokat végző civil szervezeteket.
Az eltelt tíz év során több mint 4000 olyan tehetségnek nyújtott fél milliárd forint összegben segítséget, akik kimagasló eredményeket értek el a sport, a tudomány vagy művészet területén. Közéjük tartozik a Vasas SC kétszeres olimpiai bajnoka, Szilágyi Áron is.

A rendezvényen bemutatták az „Új Európa Alapítvány arcait" is, akiket internetes szavazás útján választottak ki. Több mint 50 ezren voksoltak a fiatal tehetségekre. A közönség szavazatai alapján az „Új Európa Alapítvány arca" lett tehetséges párbajtőrvívónk, Bányai Zsombor.

Díjátadóként még egy világklasszis vasasos vívó, a riói aranyérmes Szász Emese is szerepet kapott.

 


Hirdetések