Jenkei András, 2016.03.22. | Vívás

A WestEnd Grand Prix után véglegessé vált, hogy a Vasas klasszisa ott lehet nyáron az olimpián.

A WestEnd párbajtőr Grand Prix-n mamutmezőny gyűlt össze a MOM Sportban, a férfi és női mezőnyben több mint ötszáz vívó lépett pástra, köztük természetesen a Vasas kiválóságai is.

A nők között a kiemelt Szász Emesén kívül, a Vasast képviselve ott volt Csomós Flóra, aki nem tudta sikerrel venni a csoportkört (1/5), valamint Antal Edina (5/1) és Csonka Valéria (4/2), akik viszont továbbléptek az egyenes kieséses szakaszba. A legjobb 96 közé jutásért aztán sajnos egy francia illetve  román ellenféllel szemben elbuktak. Szász Emese a 64 között ukrán riválisát múlta felül egyetlen találattal, ami mint később kiderült olimpiai kvótát is jelentett a számára, hiszen vetélytársa Rióért, a svéd Samuelsson nem tudott továbbmenni a legjobb 32 közül, így Emese tulajdonképpen már ekkor elérte célját. Ő  azonban nem elégedett meg ennyivel hiszen a német Ndolót, majd a nyolcaddöntőben az olasz Rizit is búcsúztatta, utóbbit "hirtelen halálban". A négy közé jutásért aztán a kínai Xu megálljt parancsolt neki, ami a hatodik helyet jelentette számára a budapesti Grand Prix-n.

A férfiak mezőnyében a Vasas fiatal reménységeinek szoríthattunk, ráadásul Bányai Zsombor, Buta Levente és Nagy Dávid a 64-es tábláig is eljutott. Fenyvesi Csaba és Koch Máté azonos mérleggel (4/2) sikerrel teljesítette a csoportkört, ám a 96 közé már egyikőjüknek sem sikerült bejutnia. A főtáblán a még kadett korú Nagy Dávid a felnőtt világranglista vezető francia Grumierrel szemben is nagyon szépen helytállt (12:15), Bányai és Buta pedig tovább is jutott, igaz mindketten egytusos győzelemmel, a következő körben a 16 közé jutásért egymás ellen kellett megmérkőzniük. Bányai uralta kettőjük összecsapását és 15:7-es győzelemmel jutott a nyolcaddöntőig, ahol Boczkó Gábor állította meg. Halla Péter ifjú tanítványai újabb sikeres versenyt tudhatnak a hátuk mögött.

Újdonsült olimpikonunk, Szász Emese hétfőn adott interjút honlapunknak:

Sikerült kipihenni már az izgalmakat?
- Vasárnap este még volt egy kis bankettünk, szóval egyelőre még túlzás, hogy kipihent lennék, de lassan alakul.

Mennyire jött jól vagy rosszul, hogy éppen a budapesti verseny vált sorsdöntővé a kvóta szempontjából?
- Nehéz szituáció volt, de legalább ugyanennyire élveztem a hazai pálya előnyeit. Előzetesen is úgy gondolkodtam, hogy ennek így kell lennie, és itthon kell a magam javára fordítani a helyzetet. Egyébként a szervezők figyeltek ránk, mi magyar versenyzők kaptunk egy külön öltözőt, így kicsit el tudtunk vonulni nyugalmasabb környezetbe az asszók között. Ez fontos volt a koncentráció és a pihenés szempontjából.

Mégis szívbajosan indult…
- Mindig nehéz elkezdeni az első asszót egy versenyen, ez most hatványozottan így volt, mert nagyon szerettem volna bizonyítani a családtagok és a magyar közönség előtt. Azt hiszem, ez az izgalom meg is látszott a vívásomon, csak nagy nehezen tudtam feljönni az ukrán lány ellen, de az utolsó pillanatokban nem hibáztam.

Hogy nézett ki belülről a győztes tus?
- Nézegettem már előtte is, hogy úgy tartja a kezét, hogy el tudom találni. Az ominózus helyzetben ugrott előre kettőt, én meg elég lazán rá tudtam tenni a hegyet a csuklójára. Végre meg is szólalt a találatjelző, szóval nem nagyon lehetett kétség.

Milyen volt végül „passzív” szereplőként megszerezni a kvótát?
- A call roomban voltam Samuelsson és Rizzi asszója alatt. Eleinte arra lettem figyelmes, hogy kevesebbet hallom a svéd lány általam jól ismert hangját. Aztán fel-felpillantottam a táblára, és láttam, hogy hárommal vezet az olasz lány. Akkor még úgy voltam vele, hogy előbb-utóbb biztos összekapja magát Samuelsson, de egyre többen jöttek oda hozzám, hogy nő a különbség. Még 14-7-nél sem hittem el, hogy enyém lesz a kvóta, aztán persze, amikor Rizzi beadta a győztes tust, akkor nagyon örültem.

Utána már nem lehetett könnyű koncentráltnak maradni…
- Vissza kellett helyeznem magam a versenybe, a német lány ellen megint rosszul kezdtem, de aztán őt és Rizzit is sikerült legyűrnöm.

Utóbbinak azért megköszönte a szolgálatait?
- Ő egy nagyon aranyos lány, asszó előtt megköszöntem neki. Mondta, hogy nem ez járt a fejében, egyszerűen csak saját maga miatt akart nyerni.

Végül a kínai „fal” jelentette a végállomást…
- A kínai ellenfelemnek nagyon jó napja volt, nem véletlenül lett ő a végső győztes, én pedig elsősorban fejben fáradtam el addigra, annyi minden történt. És itt nemcsak a mostani versenyre gondolok, mert amióta Buenos Airesben úgy alakultak az eredmények, hogy ketten is feljöttek rám a kvalifikációért folytatott versenyben, nagyon feszült időszakot éltem meg.

Immár biztos olimpiai résztvevőként hogy alakul a következő időszak?
- Új a helyzet, nyilván fél nappal a verseny után még nagyon is szoknom kell, hogy mostantól nem a kvótaszerzés a tét. Ezt a fejezetet lezártuk, le fogunk ülni a mesteremmel, Kulcsár Győzővel és megtervezzük a továbbiakat, mostantól minden Rióról szól majd.


Hirdetések