Jenkei András, 2016.03.18. | Torna

A Vasas 18 éves tornásza általános meglepetésre kvalifikálta magát az olimpiai kvótaeséllyel kecsegtető áprilisi riói tesztversenyre.

A magyar tornaválogatott szövetségi kapitánya, Kovács István a múlt hét folyamán jelentette be hivatalosan, hogy Hidvégi Vid mellett Kardos Botond vehet részt a riói olimpiai tesztversenyen, ahol az ötkarikás kvóta megszerzése lesz a cél egyéni összetettben.

A döntésre azt követően került sor, hogy a Vasas 18 éves tehetsége komoly fölénnyel (hét tizedponttal) megnyerte a válogatónak kiírt hazai csapatbajnokságon az egyéni összetett versenyt. Elsőéves felnőttként ez nagyon komoly fegyvertény klubunk versenyzője számára, hiszen eddig elsősorban a 2020-as tokiói olimpiai szereplés tűnt reálisnak esetében. A riói kvótához persze még így is sok mindennek kellene együtt teljesülnie, hiszen egy nemzetből csak egy versenyző lehet ott az olimpián.

Elsőként a mester, Reszeli Péter nyilatkozott honlapunknak: „Miután kiderült, hogy már a csapatbajnokságon sor kerül a válogatóra, egyértelművé vált, hogy öt embernek lehet esélye a kvalifikációs versenyen való részvételre Hidvégi Vid mögött. Ebbe a körbe beletartozott Botond is, de őszintén szólva, úgy voltunk vele, hogy ezt az egészet elengedjük, és megpróbálunk egy jó versenyt abszolválni. Ehhez képest engem is meglepett, hogy milyen zseniálisan teljesítette valamennyi gyakorlatát, a héttizedes győzelem a tornában óriási különbségnek számít. Mindezt úgy, hogy minimális a rutinja a felnőtt versenyeken, novemberben pedig mandulaműtéten esett át.  Ez a nem várt siker kicsit felbolygatta a programunkat, természetesen jó értelemben. Botond most még Stuttgartban részt vesz egy gálaversenyen, utána viszont lemondtunk minden előzetesen tervezett külföldi megmérettetést, és itthon fog készülni az áprilisi riói tesztversenyre. Szerepeltünk már ott korábban a Gymnasiadén, de azért komoly tervezést igényel, hogy a legoptimálisabb állapotba kerüljön a legfontosabb napokra. Ez most egy teljesen új helyzet, de igyekszem róla továbbra is levenni a terhet, hiszen ő egyértelműen a jövő versenyzője, és a mostani lehetőségtől függetlenül elsősorban a tokiói olimpia kapcsán tervezünk vele. Az mindenesetre egy pontozásos sportágban sosem árt, ha a nemzetközi elitszinten folyamatosan ott van a bírák szeme előtt.”

Kardos Botond a következőket fűzte hozzá szerepléséhez: „Tényleg nem agyaltam vagy stresszeltem rajta, hogy lehet esélyem utazni az előversenyre, és talán pont ezért sikerült minden szeren ilyen jól teljesítenem. Hozzáteszem, a mostani gyakorlatok még nem voltak tökéletesek, inkább azt mondhatom, hogy a jelenlegi helyzetben ez volt a maximum, amit ki tudtam hozni magamból. Az utolsó előtti szer után sejtettem, hogy meglehet a tervezett nyolcvan pont, aztán amikor kihirdették az eredményt, hogy 84.05 a vége, szó szerint kiugrott a szívem a helyéről. Sokat kell még finomítani Rióig, de várom nagyon a versenyt, amikor múltkor kint voltam, annyira tetszett a város hangulata, hogy megfogadtam, egyszer még visszatérek… Hát ez most sikerült, de ott is úgy kell hozzáállnom majd a gyakorlatokhoz, mintha egy sima edzésen végezném őket.”

 


Hirdetések