Jenkei Dániel, 2016.02.07. | Kézilabda

Magabiztosan győzte le Csík János csapata a bajnoki éllovas Szekszárdot.

Vasas – Szekszárdi FGKC 20-14 (10-6)
Vasas: Tzintzis (kapus), Hárs 1, Lyngby, Kocsis, Katona 1, Becséri 2, Rózsa 3. Csere: Pados 8(5), Mester 2, Tóth 2, Németh 1, Barczi.
Kiállítás: 8 perc ill. 10 perc
Hétméteres: 5/5 ill. 2/1

Több szempontból nézve is bravúr kellett volna ahhoz, hogy legyőzzük a csoportunkat magabiztosan vezető szekszárdiakat az első "tavaszi" fordulóban, főleg annak tükrében, hogy ősszel nagyon komoly pofonba futott bele a Csík-együttes Tolna megyében.

A jól sikerült téli alapozás után vezetőedzőnk már előrevetítette, hogy ha a mieink megfelelő akaratot és játékot mutatnak, akkor benne lehet a csapatban a meglepetés a rangadón.

                                                                                       fotó: Doba István

Mindenki legnagyobb örömére ezt sikerült is megmutatni vasárnap este az Elektromos-csarnokban, hiszen gyakorlatilag az első pillanattól kezdve vezettünk, ehhez pedig kitűnő védekezés párosult, no meg NB I/B-s szinten egy klasszis kapusteljesítmény Tzintzis Alexandra részéről. Mindössze hat gólt kaptunk az első félidőben az egyébként a bajnokságban remek "gólmutatókkal" rendelkező vendégektől, mi pedig a félidő végére bellendülve Pados Mónika vezetésével egészen tízig jutottunk.

A forgatókönyv a második játékrészre sem változott, noha néha felhoztuk a Szekszárdot, de a döntő pillanatokban a mieink higgadtabbak tudtak maradni, és a fontos pillanatokban rendre mi szereztünk gól, így sikerült állandósítani a három gól körüli előnyt.


                                                                                                                fotó: Doba István                     

Ennek megfelelően a végjátékra nem maradt semmiféle dráma, Csík János lányai okosan őrizték az előnyt, sőt, az utolsó percekben még rá is tettek egy lapáttal, így egy hatgólos győzelemmel sikerült visszavágni az őszi pofonért.

A feljutás szempontjából úgy fogalmazhatunk, hogy tovább él a remény a rangadó megnyerésével, és látottak alapján bizony érdemes lesz kézilabdameccsekre járni az idény hátralévő részében is.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések