Jenkei András, 2016.02.03. | Vívás

A Vasas fiú párbajtőrözői uralják a hazai mezőnyt.

A fegyvernem kadet bajnokságán újabb szép sikereket értek el Halla Péter tanítványai. Egyéniben Nagy Dávid diadalmaskodott, míg Bányai Botond és Koch Máté a dobogó harmadik fokára állhatott fel, és Sárvári Merse is ott volt a negyeddöntőben. A csapat viadalt – nem meglepő módon – nagy fölénnyel nyerte a Vasas.


Sárvári Merse, Bányai Botond, Nagy Dávid, Koch Máté

A lányok egyéni versenyében ezúttal Gálfalvy Nóra  szerepelt legjobban, aki harmadik lett. Csapatban a Vasas két alakulata döntött a bronzról.


Gálfalvy Nóra

Halla Péter a Vasas párbajtőrözőinek vezetője:
- Természetesen elégedett vagyok a gyerekek teljesítményével, és büszke vagyok rájuk. A fiúk mind egyéniben, mind csapatban kitettek magukért, jól jellemezte az erőviszonyokat, hogy csapatunk húsz találat alatt tartotta valamennyi ellenfelét.  A lányoktól talán kicsit többre számítottunk, bár az elődöntőben mindössze egyetlen tussal maradtak alul a BVSC-vel szemben. Annak pedig külön örültünk, hogy második csapatunk negyedik lett, noha serdülők, vagy még fiatalabb korosztályúak alkották azt.

Eredmények - kadet országos bajnokság

fiú egyéni párbajtőr:

  1. Nagy Dávid 
  3. Bányai Botond 
  3. Koch Máté 
  6. Sárvári Merse 
11. Sárvári Simon 
12. Kalicza Mihály 
20. Fóti Adorján 
36. Régely András 
43. Koltai Máté 
52. Reicher Máté 
53. Sárosdi Soma 
63. Udvardi Kristóf Zoltán 
73. Nagy-Konrád Ákos 
75. Perei Botond 
80. Spalek András 
82. Zólomy Balázs 

fiú csapat párbajtőr:

  1. Vasas I. (Bányai Botond, Koch Máté, Nagy Dávid, Sárvári Merse)
  5. Vasas II. (Fóti Adorján, Kalicza Mihály, Régely András, Sárvári Simon)

leány egyéni párbajtőr:

  3. Gálfalvy Nóra 
14. Csoknyai Lilla 
15. Kardos Brigitta 
20. Kardos Edina 
21. Gábor Ágnes 
23. Róna Alíz 
24. Wetzker Laura 
47. Branikovits Kitti 
47. Csutora Emese 
50. Pakányi Luca 
54. Máthé Csenge Olívia 
57. Papp Dóra Lujza 
61. Kulcsár Hedvig 
64. Oldal Dóra 
69. Bene Tímea 

leány csapat párbajtőr:

  3. Vasas I. (Csoknyai Lilla, Gálfalvy Nóra, Kardos Brigitta, Kardos Edina)
  4. Vasas II. (Gábor Ágnes, Pakányi Luca, Róna Alíz, Wetzker Laura)


Hirdetések