Jenkei András, 2015.09.30. | Torna

A szombathelyi Grand Prix-n Kardos Botond bekerült a talaj fináléba, ám a világbajnoki csapattagságot nem sikerült kiharcolnia.

Kardos Botond,  ifjúsági olimpiai ezüstérmes, tizennyolc esztendős tehetségünk mesterével, Reszeli Péterrel együtt tűzte ki célul, hogy már idén bekerüljön a világbajnokságra utazó felnőtt válogatottba, amiről a vasi megyeszékhelyen rendezett nemzetközi verseny döntött.

Az összetett eredmények alapján ezt most még nem sikerült elérnie, ám szép rész sikerként értékelhetik, hogy erős mezőnyben szerenkénti döntőt tornászhatott.

Reszeli Péter:
- Az mindenképpen boldogsággal tölt el, hogy illusztris mezőnyben, Eb-érmes tornászok társaságában lehetett ott a talaj fináléban, ahol szépen végrehajtotta gyakorlatát.
Az összetett miatt már nem örülök ennyire, hiszen amire készültünk nem tudtuk megvalósítani. Talán túl nagy volt most még az elvárás, kicsit a koncentrációval voltak problémák. Tragédia persze nem történt, nyilvánvaló, hogy a felnőtt mezőny jóval erősebb mint az ifjúsági, ezt a közeget is meg kell szokni. Szerencsére a szövetség részéről is így látják, semmiféle negatív visszhang nem jutott el hozzánk a szereplésével kapcsolatban.
Azt gondolom továbbra is, hogy Botond előtt fényes jövő állhat, amiért persze sokat kell dolgoznunk. Most még a válogatottal együtt, hiszen tartalékként készenlétbe kell állnia, de már új elemeket is tanulhatunk, hogy jövő tavasszal az Európa-bajnokságon tényleg rajthoz állhasson.


Hirdetések