Jenkei András, 2015.08.28. | Röplabda

A felkészülés harmadik hetében jár, az új szezonra készülő Vasas Óbuda együttese.

Rendhagyó az idei nyári alapozás, hiszen a a magyar válogatott már hosszú hónapok óta együtt készül a szeptemberi Európa-bajnokságra. Emiatt nem csupán három alapember (Lévai Vivien, Szombathelyi Szandra és Vacsi Evelin) hiányzik a Folyondár utcából, hanem Jókay Zoltán vezetőedzőnk is. 

A többiek Buday Balázs vezetésével kezdték meg idehaza a munkát, napi két edzéssel. A létszám egy-egy gyakorláson 12-14 fő között változik. A tavalyi kupagyőztes csapatból végül hárman távoztak, Tálas Zsuzsanna Békéscsabára, Stefanik Orsolya Gödöllőre, míg Ludmán Réka az MTK-ba szerződött. Eddig egy új igazolásunk realizálódott, Ostorházi Noémi már biztosan a Vasas játékosa lesz ősszel.

A csapattal edz a debreceni Zolnai Vanda, valamint két nagyon jó képességű, remek fizikai adottságokkal rendelkező egyesült államokbeli lány, a center Meredith Hardy, valamint a négyesütő Tess Rountree. Az ő sorsukról még nem született hivatalos döntés. A klub- és szakosztályvezetés azonban még további erősítéseket is tervez. Ide tartozó hír, hogy Miklai Zsanett is tagja volt a nemzeti együttesnek, ám ő hetekkel ezelőtt megsérült, jelenleg idehaza lábadozik.

„A délelőtti edzések egy része a szabadban zajlik, ezek elsősorban a fizikai képességek fejlesztéséről szólnak, a segédeszközök közül a medicinlabda, vagy éppen a TRX kap kiemelt szerepet, de vannak dombfutások, futóiskolai gyakorlatok, lépcsőzések is. Mindennap legalább egy óra az erőnlétfejlesztésről szól.” - kezdte a beszámolót az eddig elvégzettekről Buday Balázs - „Persze most már fokozatosan egyre többször látnak labdát is a lányok, sőt hétvégén szívem szerint már egy edzőmérkőzést is leszerveznék, de ez nem könnyű, mert a pesti csapatok közül most még, sem az UTE-nek, sem az MTK-nak nem illett bele ez a programjában. A gödöllőieknél is próbálkozunk.”

Válogatottjaink majd csak szeptember végén térnek vissza, és pontosan emiatt a bajnokság is majd csak október közepén rajtol. A Közép-európai Liga sorozat viszont a jelenlegi hírek szerint már lehetséges, hogy október legelején elindul. „Érdekes helyzetet teremtenek a hiányzók, és azt majd csak a gyakorlatban látjuk meg, hogy milyen hatással lesz az eredményességünkre ez a kétlaki felkészülés. A távollévők biztos, hogy sokkal labdabiztosabbak lesznek majd, viszont kell  idő arra, hogy összeszokjanak az itthoniakkal. Ugye új feladónk lesz, a feladó-center kapcsolat pedig azért elég alapkérdés egy csapatnál. Remélem azonban, hogy lesz olyan erős a keretünk, hogy ezeket a problémákat menet közben is meg tudjuk majd oldani, és a hagyományainkhoz méltó idényt futunk úgy is, hogy riválisaink is jelentősen erősödtek.” 


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

 


Hirdetések