Jenkei András, 2015.07.12. | Atlétika

A serdülő és újonc országos bajnokságon számos éremet és  értékes helyezést gyűjtöttek be a Vasas 13-15 éves korú atlétái.

Az előző évek eredményeihez képest megsokszorozták a bajnoki érmeik számát a vasasos fiatalok, egy arany-, egy ezüst-, és öt bronzéremből állt a kollekciónk, a mátyásföldi Ikarus-pályán rendezett OB zárása után. A mi szempontunkból verseny  hőse kétségkívül egy tizenhárom esztendős, tehetséges, és – ami talán a legfontosabb – rendkívül szorgalmas fiatalember, Telek Zsigmond volt. A verseny első napján Zsiga 600 méteren remek versenyzői erényeket is csillogtatva, végig vezetve utasította maga mögé a mezőnyt, míg másnap 2000 méteren csak egyetlen ellenfele tudta megelőzni.


Telek Zsigmond

Klubtársai a bronzérmek halmozásában jeleskedtek. Elsőnek Németh Csongor Gergely tett ki magáért, aki 100 méteres síkfutásban lett harmadik. A hosszabb sprinttávon, 300 méteren mindkét korcsoportban miénk lett a dobogó harmadik foka. Ezt Bánóczy Árpád hosszadalmas sérülésén túltéve magát érdemelte ki, míg Felsmann Balázsnak csupán négy századmásodperc hiányzott a még fényesebb medálhoz. A sokoldalú Kapusi Barnabás (és edzője) ezúttal a magasugrás mellett döntött – a végerdmény ismeretében helyesen. A gátas Tóth Fruzsina pedig gyengébb futamba osztva, jobb időeredményre ösztönző rivális nélkül is képes volt érmet szerezni.


Kapusi Barnabás, Kun-Szabó Balázs és Felsmann Balázs

Eredmények
újonc (13 évesek)
fiú 80 m:

12. Túri Benedek 2002 10.87
15. Bacsek Gerzson 2002 11.13
fiú 300 m:
  3. Bánóczy Árpád 2002 40.62
  9. Túri Benedek 2002 43.53
10. Kollányi Szabolcs 2002 44.40
fiú 600 m:
  1. Telek Zsigmond 2002 1:34.20
13. Kollányi Szabolcs 2002 1:44.09
17. Túri Benedek 2002 1:48.69
fiú 2000 m:
  2. Telek Zsigmond 2002 6:33.49
fiú 80 m gát:
  8. Lendvai Máté 2002 13.47
fiú magasugrás:
  3. Kapusi Barnabás 2002 1.53
leány 80 m gát:
  6. Decker Szonja 2002 13.39


jobboldalon Bánóczy Árpád

serdülő (14-15 évesek)
fiú 100 m:
  3. Németh Csongor Gergely 2000 11.69
  8. Berenczei Richárd 2001 12.07
fiú 300 m:
  3. Felsmann Balázs 2000 37.21
  6. Németh Csongor Gergely 2000 38.42
14. Szabó Gáspár 2000 39.90
25. Kertész Csanád 2000 41.57
fiú 800 m:
  8. Bazsik Máté 2000 2:12.06 
  9. Kulcsár Róbert 2000 2:12.39 
10.  Nádas János 2000 2:12.57
fiú 1500 m:
  7. Egri Áron 2000 4:35.56 
16. Bridge Henry 2001 4:58.61
fiú 3000 m:
17. Bridge Henry 2001 11:07.43
fiú 100 m gát:
12. Sajgó Dávid 2001 15.72
fiú 1500 m akadály:
  9.  Laki Botond 2000 5:11.84
fiú távolugrás:
16. Ötvös Mihály 2000 5.10
21. Szabó Gáspár 2000 4.93
22. Sajgó Dávid 2001 4.91
leány 100 m:
13. Lutter Lotti 2000 13.29 16. Mandeville Dominika 2000 13.50
56. Lovas Dóra 2001 14.74
leány 300 m:
  5. Mandeville Dominika 2000 43.19
12. Bátai Luca 2000 44.11
13. Füleky Dorottya 2000 44.38
16. Lutter Lotti 2000 45.15
36. Lovas Dóra 2001 49.47
leány 800 m:
11. Bernáth Frida 2001 2:29.52
24. Svastits Judit 2000 2:50.54
leány 1500 m:
12. Bernáth Frida 2001 5:29.59
leány 80 m gát:
10. Tóth Fruzsina 2000 12.51
leány 300 m gát:
  3. Tóth Fruzsina 2000 46.80
leány magasugrás:
  8. Váczi Kamilla 2000 1.54
leány ötösugrás:
  4. Váczi Kamilla 2000 16.06


Tóth Fruzsina

 


Hirdetések