Nehezen állt kötélnek…
- Csak azért, mert nem szeretem a nagy felhajtást, az interjúk helyett inkább csendesen végzem a munkámat.

Úgy értem, nehezen állt kötélnek, amikor megkeresték a Vasastól, hogy térjen vissza.
- Az utóbbi időszakban már nem dolgoztam, csak nézegettem a meccseket, egyszer egy ilyen alkalommal találkoztam Markovits Lacival, akivel elkezdtünk beszélgetni, aztán végül az lett belőle, hogy megkérdezte, mi lenne, ha elvállalnám a Vasas felnőtt csapatát.

Mit válaszolt?
- Elsőre nemet mondtam, arra kértem, hogy inkább próbáljanak valami más, jobb megoldást találni. Nem arról van szó, hogy fárasztónak vagy nehéznek érezném az edzősködést, de tudom, hogy van egy határ és előbb utóbb abba kellene hagynom, ha nem akarok nyolcvanévesen is a kispadon ülni.

Mégsem sikerült fiatalabb szakembert találni.
- Nagyok az elvárások, kevés a jó és tapasztalt edző, csapatból pedig egyre több van, így aztán nehéz megfelelő jelöltet találni. Egyébként csak azért vállaltam el végül, mert a Vasasról van szó, hívtak máshová is, de mindenkinek nemet mondtam.

Azért furcsa érzés lehet, hogy egy olyan Vasastól ment el, ami az ország legjobbja volt, most pedig az NB I/B-be tér vissza.
- Ugyanekkorát változtak a körülmények is, csak éppen ellenkező előjellel. 1969-ben, amikor a Vasashoz kerültem, abban az ütött-kopott csarnokban készültünk, ahol a régi birkózóterem is volt. Szerintem mai fejjel el sem tudják képzelni az emberek, hogy az ország legjobb kézilabdázói pár négyzetméteres kis lyukakban készültek egy-egy fontos bajnokira vagy BEK-meccsre. Most teljesen mások a lehetőségek, már csak a régi csarnoknak kellene megújulnia.

Az utóbbi években rendre másodosztályú, feljutásra vágyó csapatok kispadján tűnt fel. Ez egyfajta misszió?
- Úgy nyolc éve döntöttem el, hogy az NB I-ben már nem akarok dolgozni, egy élvonalra pályázó csapat felkészítése sokkal jobban izgat. Ilyen munkát végeztem sikerrel Gyöngyösön, aztán Vácon is, majd az Eger férficsapatánál is elkezdtem, és végül ők is feljutottak. Most megpróbálom egy női csapattal is.

Mi a jó ebben a típusú munkában?
- Szerintem a legrémesebb dolog egy középcsapatnál dolgozni, ott csak telik az idő, teljesen mindegy, hogy éppen az ötödik vagy a nyolcadik helyen végzel, nincs igazi kihívás. Ezzel szemben a kiesés ellen küzdeni, vagy éppen a feljutásért harcolni sokkal izgalmasabb. Mivel nagyon nem szeretek kikapni, én inkább az utóbbi felállást szeretem.

Van különleges receptje a cél eléréshez?
- Két út lehetséges, vagy a meghatározó egyéniségeknek kell hátukon vinni a csapatot a nehéz pillanatokban, vagy pedig csapatként kell egységesen elérni a célokat, úgy, hogy mindenki hozzáteszi a magáét. A jelenlegi keretet, illetve a tavalyi meccsek videót elnézve, nálunk inkább az utóbbi forgatókönyv a realitás. Fiatal csapatunk lesz, a játékosok többségének még sokat kell tanulnia, a legfontosabb számomra az, hogy ne csak úgy ellébecoljanak, hanem tényleg fejlődni akarjanak. Ha ez így lesz, akkor sikeresek leszünk.
Egyébként, ha valaki biztosra akar menni a feljutás tekintetében, ahhoz olyan költségvetés kell, ami egy NB I-es középcsapatéval vetekszik. Erről a Vasasnál nyilván nem beszélhetünk, tudom jól, hogy nem fogják idehozni nekem Görbiczet, de ettől függetlenül megfelelőek a feltételek.

Mennyit változott a játék az elmúlt évtizedekben?
- Állítom, hogy azok a klasszisok, akikkel a 70-es, 80-as években voltunk kiemelkedően sikeresek a Vasassal, gyorsaságban simán vernék a mai NB I-es mezőnyt. Ők is profik voltak, tízet edzettek, még ha jóval kevesebbet is kerestek arányaiban, mint a mostani sztárok. Tehát nem a játékosok, hanem a játék ritmusa változott elsősorban, akkoriban például le lehetett nyelni a labdát, sokkal tovább tartott egy támadás, manapság húsz másodperc után passzívot fújnak.

És mennyit változott Ön?
- Viszonylag fiatalon, már a harmincas éveimben elég sikeres edzőnek mondhattam magam, mégis rá kellett jönnöm, hogy ahogy nő a tapasztalat, annál jobban fejlődik az ember, annál jobban tudja, hogy mi kell egy játékosnak vagy az egész csapatnak. Változnak persze a módszerek is, 1982-ben, amikor szövetségi kapitány voltam a hazai rendezésű világbajnokságon, egész éjszakákat töltöttünk azzal, hogy az ellenfelek meccseiből videón összevágjuk a szükséges jeleneteket a csapat számára. Akkor ez újdonság volt, ma már teljesen alapvető dolog, és azóta is folyamatosan fejlődik a szakma.

Ha már az új módszerek, tavaly például judo foglalkozásokon vett részt heti rendszerességgel a csapat, mennyire hisz ezekben az alternatív edzésformákban?
- Mindenhez, ami célszerű, nyitottan állok, de ezen a szinten első körben kézilabdázni kell tökéletesen megtanulni. Egy MKB Veszprémnél például, ahol a játékosok már mindent tudnak a játékról, egyértelmű, hogy több teret kapnak az alternatív edzések és módszerek. Nálunk az alapképességek tökéletes elsajátítása az első, csak utána jöhet minden más

Mire számítsunk Csík Jánostól a meccsek alatt, leszedi majd a bírók fejét egy-egy téves ítéletnél?
- Azt szokták mondani, ahogy öregszik az ember, annál jobban kopnak az idegsejtjei, így annál ingerlékenyebbé válik. Szerencsére ezt nem érzem magamon, nem szoktam kiborulni, soha nem csinálok dilit a kispadon, de az a tapasztalatom, hogy ha nem szól az ember, akkor hülyének nézik.  Ha van véleménye az edzőnek, akár a bíráskodásról, akkor azt kulturált határok mellett el kell mondania. Ez egy fontos tényező, a sportdiplomácia egyik része, és ebben mindenképpen fejlődnie kell az egész szakosztálynak, mert a feljutás adott esetben ilyen nüanszokon is múlhat. Nem azt mondom, hogy tisztességtelen előnyhöz kell jutni Szövetségnél vagy a bíróknál, de a megfelelő pillanatokban igenis hallatni kell a hangunkat.

Ön ragaszkodott ahhoz, hogy az eddigi vezetőedző, Varga Márta segítse a munkáját?
- Természetesen, hiszen Márti nemcsak egy tehetséges, fiatal edző, hanem itt van ezer éve a Vasasnál és ezt meg kell becsülni. Mióta kiderült, hogy én fogom irányítani a Vasast, sokat beszélgettünk a csapat ügyes-bajos dolgairól. Bízom benne, hogy fog tudni még tőlem tanulni, hiszen vannak olyan dolgok ebben a szakmában, amiket jobb, ha az ember nem a saját bőrén tapasztal meg, hanem valaki más mellett a kispadon. Én elsősorban ezért szeretek mindenhol magam mellé venni egy fiatalabb kollégát.

Mit lehet tudni a játékoskeret alakulásáról?
- A kulcsemberek közül Tápai Szabina távozása biztos, de érkezik a Fehérvártól Becséri Kitti, az FTC-től Kocsis Ágnes, az MTK-tól Csuka Alexandra, a Haladástól pedig Pados Mónika. Utóbbi már az én közvetítésemmel került a Vasashoz, úgy gondolom, hogy egy olyan átlövő, aki az NB I-ben tudott 100 gólt lőni, egy osztállyal lejjebb is eredményes lesz. Elég bő a keretünk jelen pillanatban, ami nem baj, mert nagy lesz a harc a csapatba kerülésért. Én úgy számolok, hogy tizennégy-tizenöt játékosra kell majd építeni, hozzájuk csatlakozik még néhány tehetséges fiatal.

Árgus szemekkel figyeli majd az utánpótlást is?
- Szeretném,ha az egész utánpótlásunk egységes szemlélet szerint készülne, ezt nyilván segíteni fogja, hogy Varga Márti lesz a juniorok edzője. Természetesen nagyon hasznos számunkra az ASI-val való együttműködés is, még akkor is, ha a legtehetségesebb gyerekeket sajnos elkapkodják a nagyobb klubok. 

Mikor kezdődik a felnőttek felkészülése?
- Augusztus 3-án, tehát hat hetünk lesz felkészülni a bajnokságra, ez alatt meg lehet szerezni az alapvető fizikai állóképességet, de egész szezonban szeretnék erre komoly hangsúlyt fektetni majd. Heti hét edzés mindenféleképpen lesz, visszalépés lenne, ha a tavalyi szint alá mennénk, de azért sok minden függ attól is, hogy mik lesznek a személyes benyomásaim a csapatról és a játékosokról.

Mit lehet tudni a bajnokságról, kikkel kell majd harcolni a feljutásért?
- Úgy tűnik, jövőre a Nyugati csoportban fogunk indulni, ami önmagában elég nagy változás. Ennek vannak előnyei, nem árt például, ha nem a megszokott ellenfelek jönnek, ráadásul kicsit kevesebbet is kell utazni. Hátrány azonban, hogy a Fradi vagy éppen a Győr ebben a csoportban indít második csapatokat, így bármikor felbukkanhatnak majd visszajátszók, ami azért megkeverheti az erőviszonyokat. Jelen pillanatban úgy látom, hogy a Szombathely és a Szekszárd lehetnek majd a legnagyobb riválisaink.

Cseppet sem nyomasztja a feljutás terhe?
- Ez az egyetlen motivációm, ezért jöttem ide, de ezt egyáltalán nem teherként élem meg. Az már más kérdés, hogy a lányokra nem szeretném rátenni ezt a súlyt, nekik az elején meccsről meccsre és pontról pontra kell haladniuk. Ahogy utaltam rá, a legapróbb dolgokon is el lehet csúszni egy ilyen kiélezett harcban. Nagyon csalódott leszek, ha nem sikerül, de szerintem ebben az esetben sem válok rosszabb edzővé…

Jenkei Dániel