Jenkei András, 2015.06.29. | Röplabda

A Vasas Óbuda röplabdaszakosztályának különböző korosztályokat képviselő csapatai remek idényt zártak.

A kisminiktől kezdve egészen a felnőttekig, nyolc együttesünk közül hét fejezte be éremmel saját bajnoki sorozatát, a számszerű mérleg: egy arany, négy ezüst, két bronz.   Nyári Sándor szakosztály-igazgató az idény közben, januárban került tisztségébe, de nem érte meglepetésként a sikersorozat. „Edzői pályafutásom során korábban sok helyütt megfordultam, de már ellenfélként is az volt a véleményem, hogy a Vasasban imponálóan komolyan veszik az utánpótlásnevelést, sőt női vonalon talán a legszervezettebben foglalkoznak a fiatalokkal. Ez a nézetem, az itteni viszonyokat belülről megismerve sem változott meg. A szülőkkel, iskolákkal történő kommunikáció, vagy éppen a nálunk dolgozó edzők egymással történő jobb kapcsolattartása terén úgy gondolom én is hozzá tudtam tenni a magam részét, ehhez a rengeteg értékkel működő rendszerhez.”

A tavaly nyáron több új edző is érkezett a Folyondár utcába, az eredmények pedig azt mutatják, hogy az újonnan érkezett szakemberek csatlakozva a régiekhez, kiválóan végzik a dolgukat.  „Természetesen nem csak szervezettségben, hanem szakmai vonalon is nagyon jól állunk. Az edzőink kivétel nélkül magas szinten, elhivatottan végzik munkájukat. Ez persze nem is csoda, hiszen például Nagyné Mátrai Veronika és Benedek Csilla játékosnak is kiváló volt, de Buday Balázs is játszott a kezem alatt a válogatottban. A jó példa ott van a szemük előtt, hiszen felnőttcsapatunk mesterét Jókay Zoltánt – és ezt minden udvariaskodás nélkül mondom – a legjobb hazai szakembernek tartom, amit az eredményei is igazolnak.” – folytatta Nyári Sándor.


A kismini csapatunk

A mini korcsoportnak, amelybe a 2004-2002-es születésűek tartoznak, a bajnoki döntőt Székesfehérváron illetve Gyöngyösön rendezték meg. A 2004-esek mezőnyében Szombathy András tanítványai  (Stankovics Alinda, Bánki Borka, Hodosi Veronika és Märcz Míra)  egyetlen egyszer maradtak csak alul aktuális ellenfelükkel szemben (pont az elődöntőben), és végül bronzérmesek lettek. A 2003-asok másolták a kisebbek eredményét, a Szombathy András és Kőnig Gábor irányította együttes (Kömpf Gréta, Molnár Zsófi, Straubinger Panna, Kovács Kata, Nemes Bori, Märcz Míra, Hodosi Veronika, Bánki Borka és Stankovics Alinda) szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel az eredményhirdetéskor. A 2002-esek legeredményesebb vasasos alakulata a hetedik helyen zárt.


A gyermekcsapatunk

Gyermekcsapatunk a bajnoki végjátékban – a két megnyert csoportmérkőzést, majd a sikeres elődöntőt követően – a korábban egyszer már legyőzött nyíregyháziakkal mérkőzött az aranyért. Drámai küzdelemben ötszettes mérkőzésen maradtak alul, és lettek másodikak a lányok (Mihály Dorka, Punk Zsófia, Szarvas Lili, Szedmák Réka, Ambrosio Melanie, Kotormán Réka, Punk Dóra, Pákay-Szabó Szonja). „Ebbe a korosztályban tartoznak a Vasas legnagyobb reménységei. Mátrai Vera, valamint Kőnig Gábor kiváló pedagógiai érzékkel, remek kis társaságot irányít. Ebből a csapatból négy lányt is egészen kimagasló tehetségnek tartok, és közülük is kiemelném Szedmák Rékát. Nem ma kezdtem röplabdával foglalkozni, ezért bátran kijelenthetem, a tizennégy évesek között ekkora tehetséget még nem láttam Magyarországon.” – értékelt a szakosztály-igazgató.


 A serdülő bajnokcsapat

Serdülőink – négy kislány is „feljátszott” a gyermekcsapatból – bajnoki aranyat nyertek. Bár rosszul kezdték a döntőt, utána öt mérkőzést nyertek, a legutolsón a kecskemétieknek is visszavágtak a csoportbeli verségért. Kőnig Gábor és Nagyné Mátrai Vera ezúttal már aranyak örülhetett, akárcsak a lányok: Harmat Borbála, Mihály Dorka, Németh Anett, Szedmák Réka, Kotormán Réka, Juhár Dalma, Punk Zsófia, Pákay-Szabó Szonja, Szarvas Lili és Villám Csenge.


A bajnoki bronzérmes junior csapatunk

Az országos ifjúsági kupában ezüstöt szerző, majd a junior bajnokságon harmadikként végző – Buday Balázs által irányított – együtteseink kerete szinte teljesen megegyezett (Háfra Dominika, Ludmán Réka, Benedek Gabriella, Villám Lilla, Bodovics Hanna, Pekárik Eszter, Durst Anna, Juhár Dalma, Czettli Emese, Windisch Kinga, Németh Anett, Nagy Mariann, Szedmák Réka, Villám Csenge és Chrobot Noémi), és az is, hogy mindkétszer a békéscsabaiak akadályozták meg a még szebb helyezés kiharcolását. „Az egyéni képességeket tekintve hiába játszik nálunk a legjobb hat-nyolc lány, mivel évközben mindannyian a felnőttekkel készültek, nem tudtuk őket egységes csapattá rázni. A helyezések tükrözték  a mutatott játék képét.” – összegzett Nyári Sándor, majd így zárta – „Apróbb változtatásokkal tovább kell haladni a sikeresnek bizonyuló úton. Több mint száz utánpótlás korú játékosunk van, de egyetlen tehetséget sem akarunk elveszíteni. Tovább bővítjük bázisainkat, újabb együttműködő partnerekkel, iskolákkal építünk ki kapcsolatokat.” 


Hirdetések