Jenkei András, 2015.06.16. | Birkózás

Barka Emese követte klubtársa Sastin Marianna példáját, és megnyerte súlycsoportjának küzdelmeit Bakiban.

Barka Emesét norvég, orosz, azeri és ukrán vetélytárs próbálta megállítani a siker felé vezető úton, egyiknek sem sikerült. A norvégot tusolta, utána pedig a szerencse is pártjára állt, hiszen az Európa-bajnok orosz Kobalova nem tudott szőnyegre lépni ellene sérülése miatt. Az elődöntőben az Eb-ezüstérmes azeri – hazai – Netreba ellen végig vezetve nyert (5:2). A finálét az ukrán Lavrencsuk passzívan kezdte, emiatt lett 1:0 Emese javára, majd egy kétpontos akcióval 3:0. Innen ellenfele már hiába erőlködött, miénk lett az arany!

A friss Európai Játékok győztes így értékelt:
- Boldog vagyok, hiszen a mai aranyérmem gyakorlatilag egy Eb-győzelemmel ér föl, mivel idén nem rendeznek kontinensviadalt a sportágunkban. A kiutazás előtt nagyon jó formában éreztem magam, ma a versenyen azért sokat hibáztam, de végül így is sikerült minden meccsemet hozni.
A legnehezebb a döntő volt, már 3-0-ra is vezettem, de egy apró kihagyás miatt feljött az ukrán lány 3-2-re. Szerencsére utána már több akció nem volt, így én örülhettem. Jó érzés volt ennyi néző előtt birkózni, még akkor is, ha az elődöntőben az egész csarnok ellenem szurkolt a hazai versenyzővel szemben, de valahogy ezt is ki tudtam zárni és csak magamra koncentráltam.
A hibák kapcsán az a tanulság, hogy még van min dolgozni, de azért természetesen kiélvezem a győzelmet. Pénteken utazunk haza, addig szeretnék minél több magyar versenyzőnek szurkolni, a bokszeseményekre például biztosan ki fogok menni.


Hirdetések