Kezdjük az elején: hogy került kapcsolatba a piros-kék színekkel?
- Vidékről felkerülve már utánpótlás játékosként Óbudán kötöttem ki a Vasasnál, egyébként ez volt a legszebb időszak a pályafutásomban, hiszen magyar szinten a legjobb felnőtt játékosoktól tanulhattam, és én magam is eljutottam a különböző utánpótlás válogatottakig. A röplabdával kapcsolatos szakmai irányultságom is ekkor alakult ki, tehát ezt is nagyban a klubnak köszönhetem.

Bajnoki ezüstök és kupagyőzelem a felnőttekkel, ez alapján a folytatás is emlékezetesnek hangzik…
- Igen, bár a felnőtteknél már kicsit kevesebb játéklehetőséget kaptam, de nagyon jó érzés volt egy olyan csapat tagjának lenni, ahol európai szintű klasszisok játszottak. Ráadásul a közösség is remek volt, a mai napig nagyon jó barátnőim Bardi Gyöngyi vagy éppen Lengyel Gabriella. A röplabdás közösség egyébként is kifejezetten összetartó, rendszeresen találkozunk a már nem aktív generáció tagjaival, így továbbra is benne vagyok a sportág vérkeringésében.

Magától értetődő volt, hogy gyerekekkel kezd foglalkozni az aktív évek után?
- Tulajdonképpen igen, hiszen elvégeztem a tanárképző főiskolát. Ez az időszak is a Vasashoz köthető, mert a Vihar utcai Általános Iskolában a klub égisze alatt kezdtem el testnevelő tanárként dolgozni. A legkisebbekkel foglalkoztam, igyekeztem velük megszerettetni a röplabdát és megtanítani a sportág alapjait, hogy minél ügyesebb játékosok kerüljenek fel a felsőbb korosztályokba.  Képzelje, pár éve Fábián Fanny egy óbudai díjátadón külön megemlített, hogy én voltam az egyik első edzője, az például nagyon meghatott!

Most, hogy sportvezetőként dolgozik, nem hiányzik az edzősködés?
- Szívvel-lélekkel dolgozom a fővárosnál, nagyon szeretem ezt a munkámat is, de tény, hogy amikor oktatási intézményekben járok, valamilyen honvágyszerű érzés tör rám, nem is beszélve arról, amikor röplabdapálya közelébe kerülök… Ettől függetlenül mindennek megvan a maga ideje, úgyhogy összességében nagyon jól érzem magam a bőrömben.

És a vasasos kötődés mennyire maradt meg?
- Nem imponálni akarok, de tényleg a piros-kék a kedvenc színem, és ezer szállal kötődöm a Vasashoz. A szeretetet pedig fordítva is érzem, nincs olyan év, hogy ne kapnék a klubtól képeslapot a születésnapomra. Ma pedig, ezen a kerek évfordulón Markovits László személyesen is köszöntött, ami nagyon jólesett. Egyébként elég, ha csak benéznek az irodámba, a különböző sarkokból egyből visszaköszönnek a vasasos emlékek és ajándékok.