Jenkei Dániel, 2014.11.19. | Klub

Egy nap az utánpótlásért - konferencia, ahogy még nem volt

Rendhagyó konferenciát rendez a fiatalok sportjáról az Utanpotlassport.hu szerkesztősége december 3-án a TF-en a MOB-bal és a Decathlonnal karöltve. A rendezvényen – melyre elsősorban utánpótlás-nevelésben dolgozó edzőket, szülőket, illetve testnevelő-tanárokat várnak – a győzelem és a  vereség, a siker és a kudarc témakörét járják körbe az előadók.

Az egésznapos esemény délelőttjén a hirtelen jött népszerűség megélésének nehézségeiről, az abból eredő problémákról, a serdülőkorból fakadó élettani sajátosságokról maguk a főszereplők beszélnek: dr. Budavári Ágota pszichológus gondolatébresztője után Esztergályos Patrik ifjúsági olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a tinédzser úszóklasszis, Szilágyi Liliána anyukája, Gyarmati Eszter, valamint az ifi világbajnok vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Horkai György. Ugyancsak az érintettek beszélgetnek egymással arról, miképpen lehetséges átlendülni tizenévesen a kudarcokon, milyen motivációs praktikák léteznek frusztráció esetén, s hogy sírni tényleg csak a győztesnek szabad-e. Ebben a felvonásban  az ifi, majd felnőtt világbajnok kenus, Vasbányai Henrik, a sportújságíró-sportapuka Ballai Attila és a saját kosárlabdasulit működtető hajdani kiváló játékos, Kiss Lenke mondja el gondolatait - a pszichológus újbóli aktív közreműködésével.  

A délutáni programban az ifjúsági korból a felnőtt korba történő átmenet nehézségeit boncolgatják dr. Pavlik Gábor sportorvos-professzor , Róth Kálmán kézilabda-mesteredző és a gyerekként egyenesen zseninek tartott, ötszörös serdülő Európa-bajnok asztaliteniszező, Zwickl Dániel segítségével. Befejezésül pedig Fábián László MOB-sportigazgató mondja el a jelenlévő utánpótlásedzőknek: mire számíthatnak a következő évben, melyek az olimpiai bizottság legfontosabb tervei, céljai az utánpótlás-nevelés területén?

Az Egy nap az utánpótlásért címet viselő konferencia fővédnöke – mint az elmúlt három évben is – Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A rendezvényt szervezők szándéka az, hogy a konferencián olyan gondolatok, tanácsok hangozzanak el, amelyeket a közönség soraiban helyet foglaló szakemberek és szülők már másnaptól hasznosítani tudnak praxisukban. 

A konferencia részletei és jelentkezési űrlapja itt:

http://www.utanpotlassport.hu/egy-nap-az-utanpotlasert/


Hirdetések