Jenkei András, 2014.10.13. | Vívás

Az elmúlt napokban a Vasas vívói több versenyen is pástra léptek.

Tatán a felnőtt párbajtőrözök dupla válogatóversenyére került sor. A férfiak mezőnyében az első napon remekelt Bányai Zsombor, aki többek között Imre Gézát is elgyőzve a második helyen zárt. Egy nappal később a legjobb tizenhatig jutott.
A hölgyek versenyében elsőre Szász Emese és Posovszky Tímea egyaránt a negyeddöntőben búcsúzott, másodjára Antal Edina – legalább is a helyezés tekintetében – felülmúlta őket, hiszen az elődöntőben esett ki, és lett harmadik lett.

A kadet és junior korosztály számára Keszthelyen rendeztek válogatót. A két versenynapon összesen 11 döntős helyezést értek el a párbajtőrözőink, közülük Szőke Sára és Nagy Dávid mindkét korcsoportban döntős volt, a még serdülő korú Kardos Edina pedig mindkétszer a nyolcas döntőbe jutásért vívhatott.


Bányai Zsombor, Buta Levente, Csoknyay Lilla

Bányai Zsombor megnyerte saját korosztálya, a juniorok versenyét, itt Nagy Dávid ötödik, Buta Levente a hatodik helyen végzett. A lányoknál Nyikos Zsófia harmadik, Szőke Sára hetedik lett. Az eggyel fiatalabbak versenyében Nagy Dávid ezüst-, Koch Máté bronzérmet szerzett, Debnár Gergely és Jakovác Gergely azonos tusaránnyal lett hatodik. A lányok között Csoknyai Lilla ért oda a dobog legalsó fokára, Szőke Sára pedig újabb hetedik helyet mondhatott magáénak.

A kadet kardozók európai körversenyén Gödöllőn, Somlai Béla tanítványa Darkó Botond remekelt, aki a 202 fős mezőnyben a hatodik helyen "vívta" ki magának .


Darkó Botond


Debnár Gergely, Jakovác Gergely, Koch Máté


Nagy Dávid, Nyikos Zsófia, Szőke Sára

 

 


Hirdetések