Jenkei András, 2014.09.15. | Kézilabda

Az elsőosztályba igyekvő Vasas egygólos vereséget szenvedett az NB I B nyitófordulójában.

Hajdúnánás – Vasas 24-23 (13-12)
Hajdúnánás

Vasas: Tzintzis – Rózsa V. 1, Katona L. 4, Németh N. 1, Barczi A., Sütő S. 1, Borbás R. 6, Csere: Komsa K. 1, Nagy I. 8, Oláh N. 1, Tóth B. 1.

Új szerzeményünk, Borbás Rita góljával indult a mérkőzés, ám ezután érthetetlenül leblokkolt a csapat. Időkéréssel próbálta megtörni a hazaiak jó sorozatát (2-5) Varga Márta, ám csak hatgólos (2-8) hátrányunk után kezdtünk magunkhoz térni. Innen viszont elég hamar szorossá tettük az állást. A félidő lefújása előtt egy hetessel akár egyenlíthettünk is volna, ám a labda elkerülte a kaput.
A fordulás után gólszegény szakasszal nyitott a két együttes, az első tíz percben 2-1 volt a javunkra, miközben százszázalékos ziccerek sorát rontottuk el. Tóth Borbála találatával még így is átvettük a vezetést (16-15), ám ez nem tartott sokáig. A 18-18-nál kimaradt újabb ziccer, a finom ejtés után a kapufára hullott a labda. Innentől csak követni tudtuk vendéglátóinkat, befogni már nem.

Varga Márta vezetőedző:
- Kísértetiesen hasonlított a tavaly őszi meccshez ez a mostani találkozó, csakúgy mint akkor, sorozatos hibáinkkal juttattuk lehetőségekhez az ellenfelet. Átlövőink nagyon gyengén teljesítettek, tizenöt próbálkozásból mindössze kétszer találtunk be, de a szélsőink is többször rossz döntéseket hoztak fontos szituációkban. Az eredményesség terén döntő volt, hogy a megbeszéltekkel ellentétben, rendre lefelé irányuló lövésekkel próbálták a lányok bevenni a kaput.
Csalódott vagyok, többen mélyen a tudásuk alatt teljesítettek, csupán Borbás Rita, Nagy Izabella és a második félidőben Katona Liza nyújtott elfogadható teljesítményt, valamint a kapusunk Tzintzis Alexandra is helytállt. Ma kiértékeljük a meccset és az Orosháza ellen hétvégén javítani fogunk!


Hirdetések