Jenkei András, 2014.09.14. | Birkózás

Négy vasasos birkózó volt tagja a taskenti világbajnokságon szereplő magyar válogatottnak.

Egy esztendővel ezelőtt a budapesti vb-n, Sastin Marianna aranyérmet, míg Barka Emese bronzot gyűjtött be. Üzbegisztánba mindketten jó formában érkeztek, ám a szőnyegen nem sikerült valóra váltaniuk álmaikat. 

Sastin a kanadai Fazzari ellen kezdett, jó ideig kézben tartotta a mérkőzést. Az első menetben megintették ellenfelét, a második három perc elején pedig egy okos kiléptetéssel 2-0-ás előnyre tett szert. Riválisa azonban nem adta fel, fél perccel a befejezés előtt egy levitellel átvette a vezetést (2-3). Marianna a hátralévő időben elszántan próbálkozott, ám nem tudott fordítani, és búcsúzott a további küzdelmektől. 

Barka Emese jobb rajtot vett, egy egykori junior világbajnok, kolumbiai lány ellen. Szép és változatos akciókkal nyert fölényesen (9-4). A nyolcaddöntőben viszont ő maradt alul meglehetősen simán, egy Eb-bronzérmes török, Elif Yesilirmakkal szemben (0-4). Mivel legyőzője, a következő körben kikapott, így Emese számára is véget ért a vb.

Férfi kötöttfogásban két fiatalunk kapott lehetőséget. Közülük Szabó László tavasszal már egy Eb ötödik hellyel tette le a névjegyét a nemzetközi mezőnyben. Ezúttal két mérkőzést vívhatott, és balszerencsés körülmények között búcsúzott. Elsőnek a német Neumaiert különösebb gond nélkül múlta felül (4-0). Az ukrán Piskovval viszont, aki korábban már volt Eb harmadik is, egyforma mennyiségű pontot gyűjtött be (4-4), a magasabb pontértékű akciót azonban ellenfele vitte végig, így ő léphetett a következő fordulóba. 

Varga Ádám csak a vb előtti héten került a csapatba – a megsérült Kiss Balázs helyére –, és bizonyította, hogy nem érdemtelenül, hiszen a tizedik helyen zárt. Az izraeli Avaneszjant egy szép mögékerüléssel győzte le (3-0). Pechjére a második fordulóban az örmény világbajnok Alekszanjant hozta útjába a sors. Jól tartotta magát, csupán egyetlen akciót tudott rajta megcsinálni az örmény (2-0), aki később az aranyig menetelt, így Ádám is birkózhatott a vigaszágon. Ott két egyértelmű meccse volt, türkmén Szaparmamedovot 5-0-ra verte, az fehérorosz Hraboviktól 6-0-ra kapott ki.

 


Hirdetések