A Vasas Sport Club Életműdíjasa, a sí szakosztály egykori remek versenyzője, edzője, majd vezetője, Rosivall Zoltán ma ünnepli hetvenedik születésnapját. Ez alkalomból beszélgettünk vele.
Hogy kezdődött a történet?
- 1959-ben lettem a Vasas igazolt versenyzője, bár előtte egy évvel már feljártam a Normafára, ismerkedtem a sportággal. Azóta eltelt ötvenöt év, de a napjaimat még mindig meghatározza a Vasas és a sí.
Nem tűnik szokványosnak, hogy egy fiatal az 50-es évek végén a síelést választja…
- Édesapám tanárember volt, így jártam vele rendszeresen a pedagógusok szakszervezete által tartott filmvetítésekre. Egyik alkalommal sífilmeket játszottak, engem pedig valósággal megbabonáztak a gyönyörű lejtők és a havas hegyek. Hazafelé a villamoson már ki is fejtettem neki, hogy én mostantól csak síelni leszek hajlandó, ha sportot kell választani.
Hogy lett ebből éppen Vasas?
- Ez szintén apámhoz kapcsolódik, aki az úgynevezett Dolgozók Iskolájában tanította a Vasas síelőinek egyik akkori vezetőjét. Ő segített a kezdetekben, először lesiklani tanultunk meg, hogy meglegyenek a technikai alapok, aztán egy-két év múlva már sífutóléc volt a lábamon, és ez így is maradt végig.
Mire a legbüszkébb hosszú versenyzői pályafutása kapcsán?
- Ifi és felnőtt szinten is voltam egyéni magyar bajnok sífutásban, emellett pedig a Vasassal számos csapabajnokságot is nyertünk. Kellettek a sikerélmények, hiszen iszonyatosan keményen edzettünk azért, hogy eredményesek legyünk. Volt például olyan edzőtábor, ahova cipeltük a lesiklóléceket, mondván, hogy egy kis kikapcsolódásra is legyen időnk, aztán ehhez képest egy pillanatra sem tudtuk őket használni a futóedzések mellett. De akármilyen kemény is volt a munka, amikor az ember elsőként ért célba, minden korábbi szenvedést elfelejtett…
Mi történt az aktív versenyzői évek után?
- Miután befejeztem a pályafutásomat, nagyjából egy-két évig bírtam összesen a sportág nélkül. Egyszerűen annyira szerettem a sífutást, hogy mindenképpen át akartam adni a tudást, amit szereztem. Edző, majd később vezető lettem, és ez által is sok álmom valóra vált. Már versenyzőként is eljutottam nemzetközi versenyekre, később vezetőként pedig három téli olimpián is kint voltam (Salt Lake City, Torino, Vancouver). Olyan tájakon jártam így, amilyeneket gyerekkoromban, abban a bizonyos filmben láttam, és a történet így válik kerekké.
Jól tudjuk, hogy a Vasas síelői a mai napig összetartó közösséget alkotnak.
- Bizony, és talán ez a legfontosabb dolog. Kevesebben vagyunk, mint régen, el is vagyunk szigetelve kicsit a többi szakosztálytól, de mégis érezzük a törődést és a támogatást a Klub részéről. Személy szerint borzasztó jól esik, hogy a születésnapomon minden évben kapok köszöntőlevelet a Fáy utcai központból. Nem véletlen, hogy az elmúlt bő fél évszázadban egyszer sem jutott eszembe, hogy átmenjek egy másik klubhoz…
Jenkei Dániel