Jenkei Dániel, 2014.08.25. | Klub

A Vasas Sport Club és a Körmöczy-család közösen emlékezett Körmöczy Zsuzsára, a teniszlegendára, aki a mai napon lenne kilencvenéves.

Körmöczy Zsuzsa 1933 és 1964 között tizenkilencszer nyert magyar bajnoki címet, ötszörös főiskolai világbajnok volt, és máig ő az egyetlen olyan magyar női versenyző, aki Grand Slam-tornán (Roland Garros, 1958) egyéniben diadalmaskodni tudott.

1958-ban a női világranglista második helyén állt, az ezt követő tíz évben pedig folyamatosan a világ tíz legjobb teniszezője között jegyezték.

Aktív pályafutása után dolgozott szövetségi kapitányként, nemzetközi oktatóként a Testnevelési Főiskolán, 1986 és 2005 között pedig a Vasas Sport Club elnökségi tagja, valamint a tenisz szakosztály elnöke volt.

A bajnoknő a mai napon ünnepelné kilencvenedik születésnapját, ez alkalomból szervezett megemlékezést a Vasas Sport Club a Körmöczy-család közreműködésével az egyesület Pasaréti úti Sportcentrumában.

Az eseményen részt vett többek között Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere, Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára, Markovits László, a Vasas SC elnöke, és több olyan egykori kiváló teniszező is, mint a többszörös Európa-bajnoki érmes Szabó Éva, vagy a párosban wimbledoni bajnok, Taróczy Balázs.

A köszöntők után Ifj. Körmöczy Zsuzsa átadta a Körmöczy-vándordíjat, amelyet idén Stollár Fanny érdemelt ki, mint a legjobb tizenhatodik évében járó fiatal teniszező. Stollár Fanny júliusban a moszkvai Európa-bajnokságon egyéniben és párosban is aranyérmet nyert. Ilyen duplázás utoljára Temesvári Andreának sikerült 1982-ben. Fanny jelenleg a nankingi ifjúsági olimpián versenyez, ezért a díjat édesanyja, Varga Yvett vette át, aki maga is sikeres teniszező volt.

Az esemény végén a megjelentek megkoszorúzták Körmöczy Zsuzsa domborművét.

Markovits László, a Vasas Sport Club elnöke:
- Mindig jó érzés megünnepelni a Klub legendáit, vagy megemlékezni róluk. Ez több szempontból is fontos számunkra, hiszen egyrészt örömet szerzünk vele az ünnepeltnek, vagy családtagjainak, másrészt fontos a Vasas-család összetartása miatt, és nem utolsósorban azért is, hogy a Vasasban sportoló gyerekek se felejtsék el a példaképeket.
Az idén két fontos évfordulót is ünneplünk, a Vasas két legkiemelkedőbb teniszlegendája kapcsán. Körmöczy Zsuzsa ma lenne 90 éves, Taróczy Balázs pedig a közelmúltban ünnepelte 60. születésnapját. Nemcsak mint a Klub elnöke, hanem mint egykori teniszező is óriási tisztelettel és elismeréssel vagyok irántuk, hiszen mai szemmel is nézve egészen elképesztő, szinte hihetetlen, hogy milyen eredményeket értek el ebben a világviszonylatban is a legnépszerűbbek közé tartozó sportágban.
Ezért is örülök annak, hogy az egész magyar sporthoz hasonlóan a teniszsport és a Vasas kiemelt állami és fővárosi támogatásban részesül, elsősorban ez adhat egy új esélyt, lendületet ahhoz, hogy újabb példaképek szülessenek a teniszben is. Mi is próbálunk tenni ennek érdekében, ezért idén tavasszal Óbudán, a Folyondár utcában elindítottuk a Vasas Körmöczy Zsuzsa Teniszakadémiát.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

Ifj. Körmöczy Zsuzsa:
- Köszönettel tartozom az egész család nevében a Vasas vezetésének, hogy megszervezték ezt a megemlékezést édesanyám 90. születésnapjának évfordulóján. Annak is nagyon örülök, hogy ebben az évben a Folyondár utcában elindított Vasas teniszakadémia felvette édesanyám nevét.
Remélem, édesanyámra még hosszú ideig emlékeznek a magyar sportéletben, hiszen a mai napig ő a legeredményesebb női teniszlegendánk. Éppen ezért bízom benne, hogy a Klubbal és a Tenisz Szövetséggel a közelmúltban elindított kezdeményezésünk is pozitívan zárul.


Hirdetések