Jenkei Dániel, 2014.08.23. | Úszás

Hosszú Katinka és edzője számára az eredményektől függetlenül is különleges volt a mai nap, de ezt sikerült egy ezüstéremmel is megkoronázni.

Hosszú Katinka és Shane Tusup pont egy éve, 2013. augusztus 23-án házasodott össze a Seychelle-szigeten. A jeles esemény évfordulójáról a Facebook tudósított, Vasladynk pedig egy remek ezüstéremmel – 200 m gyors – ajándékozta meg élete párját, egyben edzőjét.

Ma sem unatkozott Katka, szerencsére a 200 m gyors döntője volt előbb, így nem kellett tartalékolnia. Száz méternél még vezetett, de aztán a szám olimpiai bajnoka, egyben világcsúcstartója, az olasz Federica Pellegrini nagyon belehúzott, és 1:56.01 perces idővel Európa-bajnok lett, 68 századdal megelőzve Katinkát.

„Shane megnyugtatott, hogy ne bosszankodjak, nekem ez már a hatodik napom, Pellegrininek pedig az első egyéni száma volt, nyilván jóval pihentebb nálam. Szóval, örülök az ezüstnek” – mondta a Vasas sztárja, akinek most már öt érme van Berlinből: 3 arany, egy-egy ezüst és bronz.

A 200 m pillangó középfutama formaság volt, Katka csak arra ügyelt, hogy megnyerje futamát, az ugyanis biztos döntőt garantál. Ez sikerült is, a negyedik legjobb idővel lett finalista, Jakabos Zsuzsával, a győri versenyzővel együtt.

Vasárnapra tehát maradt még teendő, a 200 m pillangó döntője, s az sem kizárható, hogy éremhalmozónk elindul 400 m gyorson is…


Hirdetések