Jenkei András, 2014.07.21. | Úszás

Hosszú Katinka a debreceni OB-n nyolc bajnoki címet szerzett, és összesen hússzor állhatott fel a dobogóra az egyes számok eredményhirdetéseikor.

Ugyan a Vasas úszói által szerzett 22 érem döntő többségében része volt Katinkának, de persze rajta kívül is jelentős létszámban – szám szerint tizennyolcan, – indultak versenyzőink az országos bajnokságon. (Bényei Lilla, Csomor Cseke, Dara Eszter, Dobrady Petra, Ferenczi Fanni, Kovács Nikolett, Lavotha Oszkár, Márka Adrienn, Nagy András, Nagy Péter, Pecz Réka, Rónay Ádám, Slezák Vivien, Szána Zsombor, Szatmári Fanni, Szenes Mátyás, Szolnoki Karina, Várnay Zoé)

Magyarovits Zoltán vezetőedző:
- Először is ki kell emelnem Hosszú Katinka szereplését, hiszen az nem mindennapi tett, hogy valaki egy versenyen tizenhét egyéni számából tizenhatszor dobogóra állhat. Katinka teljesítményén túl nagyon örültem annak, hogy négy váltószámban is érmet szereztünk, szemben a tavalyi eggyel. A 2013-as OB-hez képest ráadásul nem csak a váltószámokban, hanem a döntősök létszámában  is előre tudtunk lépni. Azt gondolom, hogy fiataljaink – köztük számos  ifi versenyző – kiválóan teljesítettek. Ezek a gyerekek egy-két éven belül már a döntőket fognak úszni. Egy edző soha sem lehet elégedett, de most úgy vélem, a csapat azt hozta ami reálisan benne van.

  2. Hosszú Katinka 26.10
10. Dara Eszter 26.83
12. Márka Adrienn 27.11
32. Kovács Nikolett 28.55 
36. Szolnoki Karina 28.89   
46. Bényei Lilla 29.44 
50. Várnay Zoé 30.18   
100 m női gyors:
  1. Hosszú Katinka 54.97
13. Márka Adrienn 58.36
30. Bényei Lilla 1:01.70
34. Szolnoki Karina 1:02.82
41. Várnay Zoé 1:04.35        
200 m női gyors:
  1. Hosszú Katinka 1:56.74
21. Dobrády Petra 2:11.48
22. Bényei Lilla 2:16.49
400 m női gyors:
  2. Hosszú Katinka 4:06.81
19. Ferenczi Fanni 4:37.51
800 m női gyors:
  2. Hosszú Katinka 8:45.66
18. Ferenczi Fanni 9:27.45
19. Slezák Vivien 9:27.96        
24. Bényei Lilla 10:08.81
1500 m női gyors:
4. Hosszú Katinka 17:01.83
50 m női pillangó:
  3. Hosszú Katinka 27.91
33. Dobrády Petra 29.67
43. Márka Adrienn 30.13
52. Pecz Réka 30.49
62. Bényei Lilla 31.21
68. Szolnoki Karina 31.57
70. Várnay Zoé 31.95
72. Szatmári Fanni 33.46
100 m női pillangó:
  3. Hosszú Katinka 59.65
22. Dobrády Petra 1:04.93
30. Slezák Vivien 1:05.95
44. Bényei Lilla 1:10.14 
47. Szatmári Fanni 1:13.34   
200 m női pillangó:
  1. Hosszú Katinka 2:08.29
13. Slezák Vivien 2:19.02
18. Dobrády Petra 2:23.07
26. Ferenczi Fanni 2:36.59
27. Bényei Lilla 2:40.05
50 m női hát:
  1. Hosszú Katinka 28.78
  5. Dara Eszter 30.23
25. Kovács Nikolett 32.40
31. Szolnoki Karina 33.03
37. Márka Adrienn 34.96
100 m női hát:
  1. Hosszú Katinka 1:00.83
24. Kovács Nikolett 1:10.00
38. Várnay Zoé 37.11
200 m női hát:
1. Hosszú Katinka 2:12.04
50 női mell:
  3. Hosszú Katinka 32.88
  5. Ferenczi Fanni 33.42
12. Pecz Réka 34.34
100 m női mell:
  2. Hosszú Katinka 1:11.32
  6. Ferenczi Fanni 1:12.81
10. Pecz Réka 1:13.84    
23. Kovács Nikolett 1:19.03
28. Szatmári Fanni 1:25.70    
200 m női mell:
  2. Hosszú Katinka 2:31.53
  8. Pecz Réka 2:41.68
12. Ferenczi Fanni 2:42.70 
24. Szatmári Fanni 2:59.30   
200 m női vegyes:
  1. Hosszú Katinka 2:14.05
27. Ferenczi Fanni 2:31.62 
31. Slezák Vivien 2:34.51   
400 m női vegyes:
  1. Hosszú Katinka 4:40.86
18. Ferenczi Fanni 5:10.82
24. Szatmári Fanni 5:29.75    
50 m férfi gyors:
  6. Lavotha Oszkár 23.63
15. Szenes Mátyás 24.04
34. Csomor Cseke 25.09
35. Nagy András 25.10
56. Rónay Ádám 26.06
100 m férfi gyors:
21. Lavotha Oszkár 53.62
48. Rónay Ádám 56.34        
50 m férfi mell:
11. Csomor Cseke 29.59
100 m férfi mell:
14. Csomor Cseke 1:04.99
200 m férfi mell:
16. Szána Zsombor 2:25.54    
50 m férfi hát:
11. Nagy Péter 26.68    
24. Nagy András 28.33
100 m férfi hát:
13. Nagy Péter 57.19
27. Nagy András 1:01.57    
50 m férfi pillangó:
33. Szenes Mátyás 26.75    
36. Lavotha Oszkár 26.92
55. Rónay Ádám 28.30 
200 m férfi pillangó:
11. Szána Zsombor 2:02.91 
200 m férfi vegyes:
  3. Nagy Péter 2:03.43
11. Szána Zsombor 2:11.03
31. Csomor Cseke 2:28.84    
400 m férfi vegyes:
3. Szána Zsombor 4:27.10
4x100 m női gyors:
2. Vasas (Hosszú Katinka, Dara Eszter, Ferenczi Fanni, Márka Adrienn)  3:50.35    
4x200 m női gyors:
3. Vasas (Hosszú Katinka, Ferenczi Fanni, Slezák Vivien, Márka Adrienn)  8:27.31
4x100 m női vegyes:
4. Vasas (Hosszú Katinka, Ferenczi Fanni, Dara Eszter, Márka Adrienn)  4:19.12    
4x200 m férfi gyors:
4. Vasas (Szána Zsombor, Csomor Cseke, Lavotha Oszkár, Nagy Péter)7:50.96    
4x100 m férfi vegyes:
5. Vasas (Nagy Péter , Csomor Cseke, Szána Zsombor, Lavotha Oszkár)3:50.01    
4x100 m mixed gyors:
2. Vasas (Lavotha Oszkár, Márka Adrienn, Szána Zsombor, Hosszú Katinka) 3:39.90
4x100 m mixed vegyes:
2. Vasas (Nagy Péter, Pecz Réka, Szána Zsombor, Hosszú Katinka) 4:02.68


Hirdetések