Jenkei András, 2014.04.20. | Vízilabda

A bajnokság ötödik helyének megszerzése a cél a Lactiv-Vasas számára a rájátszásban. Tegnap este a Komjádiban megtettük az első lépést ezirányba.

Lactiv-Vasas – Kaposvári VK 12-5 (3-1, 4-2, 2-1, 3-1)
Komjádi uszoda, 200 néző.

Vezette: Csizmadia, Vogel

Vasas: Barabás – Brguljan 1, Csapó 2, Katonás 2, Angyal 3, Takács, dr. Steinmetz Á. 1. Csere: Fazekas, Sedlmayer 2, Manhercz Á. 1, Hőna, Várnai.
Vezetőedző: Földi László

Kaposvár: Szécsi – Berta, Dőry, Surányi 1 (1), Juhász-Szelei, Benic, Gros 2. Csere: Kuncz, Krasznai, Szilvasán, Prikádinovics, Kincses 1, Kutasi 1.
Vezetőedző: Fekete Szilveszter

Gól/emberelőny: 5/9, illetve 1/9
Ötméteresek: 0/1, illetve 1/1

A Kaposvár már okozott ebben a szezonban kellemetlen meglepetést nekünk a Komjádiban, így nem ártott óvatosnak lenni a rájátszás első meccsén. Ezúttal jóval simábbra sikeredett az összecsapás, szinte egy pillanatig nem kellett izgulnunk.
A második negyedben már 6-1 is vezettünk, hátul Barabás stabilan teljesítményt nyújtott, elöl pedig Angyal mellett Katonás és Csapó is többször villanni tudtak.

Földi László a fiataloknak is lehetőséget tudott adni, bőven volt lehetőség a kísérletezgetésre, hiszen végül hétgólos győzelmet arattunk. Dicséret illeti a fiatal Vasas-szurkolókat is, akik végig hangosan biztatták a kedvenceket.
Jöhet a folytatás Kaposváron, a cél egyértelmű, nem szeretnénk, ha harmadik meccsre kerülne sor, ehhez pedig idegenben is győzni kell.


                                                                                                                            fotó: Doba István

 


Hirdetések