Nem lehet elégszer felidézni azokat a heteket, hónapokat, ahogy haladt előre a bajnokság, úgy lett egyre izgalmasabb a küzdelem, s úgy lettek egyre bizakodóbbak a Vasas-drukkerek. 
Legutóbb a csapat egyik legjobbjáról, Váradi Béláról szólt az írás, s persze abból az együttesből sokan megérdemelnék, hogy külön is essék szó róluk. Mészáros Ferencről, a bohém Buburól, aki bravúrt bravúrra halmozott, olykor egy-egy potyagóllal megfűszerezve, Komjáti Bandiról, aki beállós létére fontos gólokat fejelt, Kántor Mihályról, aki vékony testalkata ellenére kőkemény balhátvéd volt, s néha balszélső-szerűen adott be. Vagy Gass Istvánról, aki befutotta az egész pályát és számtalan emlékezetes találat fűződik a nevéhez. Müller Sándorról, a csapat karmesteréről, minden idők egyik legtechnikásabb angyalföldi labdarúgójáról. S persze ott van Zombori Sándor, a bajnokcsapat egyik legkiegyensúlyozottabb játékosa. És akkor még nem is beszéltünk a csxatárokról, a gólkirály Váradi Bélán kívül Kovács Istvánról, a lövőcsel-királyról, a fejestalálatok specialistájáról és a kiszámíthatatlanul trükköző védők réméről, Izsó Ignácról. 
Megannyi kedvenc piros-kékben. 
De most nem elsősorban róluk szól ez az írás. A harminc éves évforduló tiszteletére vacsorát, baráti találkozót szervez az egykori bajnokcsapat néhány tagja, leülnek majd egy rántotthús s néhány pohár bor mellé és anekdotáznak. Gólokról, cselekről, Népstadionbeli kettős meccsekről, rangadókról, győzelmekről beszélgetnek. 
Ám mielőtt összecsendülnének a poharak, felállnak majd. Némán egy percig. Ahogy illik. S emlékeznek három olyan labdarúgóra, akiknek ott lenne a helyük közöttük. Hiszen még fiatalok. Életerős férfiak. Egykori sportolók. Ám az élet másként döntött, hárman abból a bajnokcsapatból már nincsenek közöttünk. 
Török Péter, a népszerű Dara ment el először egészen fiatalon, s máig megmagyarázhatatlan módon. Fantasztikus jobbhátvéd volt, sokan nem is a csatárokat, hanem őt tartották az első számú kedvencnek, ahogy le, s föl robotolt a jobb oldalon. A bajnoki cím esztendejében volt egy olyan meccs a Videoton ellen a Fáy utcában, tizenhatezer néző előtt, amelyen Török két bombagóllal segítette 4–2-es győzelemhez a Vasast. Írhatnánk azt is, minden idők legjobb angyalföldi jobbhátvédje volt. 
De nem él már Fábián Tibor sem. Ő korábban négy évig volt csapatkapitánya a Vasasnak, ám az aranyérem esztendejében már csak a cserepadon jutott számára hely, a Török, Hegedűs, Komjáti, Kántor összeállítású védelembe nem fért be. Rendkívül technikás, csupaszív hátvéd volt, a közelmúltban hunyt el. 
Rajtuk kívül Becsei Pétert is gyászolja a Vasas-család, ő Váradi Béla árnyékában balszélsőként csupán epizódszerepeket kapott, de amikor Illovszky Rudolf pályára küldte, remekül teljesített.
A harminc esztendővel ezelőtti ünnep miattuk lehet kicsit szomorú. De ahogy állnak majd az egykori angyalföldi kedvencek egymás mellett, ott a terített asztalnál, néhány pillanatig olyan lesz, mintha Török, Fábián és Becsei is felemelné a poharat...