2014.03.02. | Magazin

Hetven esztendős Szlovenszky Lajos, a magyar tőrvívás jelenleg vitathatatlanul legnagyobb szaktekintélye, a Vasas „Örökös tagja” cím birtokosa.

Mivel 1944. február 29-én látta meg a napvilágot, így a születése napját valójában csak négyévente ünnepelheti meg…
- Szoktam is mondani tréfásan, hogy még nem is vagyok nagykorú. Ha megérem, a riói olimpia évében leszek tizennyolc. Persze ez csak vicc, de szerencsére így hetvenévesen is jól vagyok. Ebben a korban azt hiszem már az egészség a legfontosabb.

Hűséges típus, hiszen három évtizedet töltött el a Vasasban.
- Az első vasasos tagkönyvemet 1958-ban állították ki, igaz tizennégy évesen némileg véletlenül kerültem a klubhoz. Az a vívómester, aki családi ismerősünk volt, és a Csepelben oktatott, külföldre távozott. Mivel mi az Attila úton laktunk, és a Rákóczi gimnáziumba jártam, adta magát, hogy lemenjek Pasarétre. Akkoriban is a kard volt az uralkodó szakág a Vasasban, de az éppen szerveződő vívóiskolában Tilly Jánoshoz kerültem, akinél tőrben is összejött egy fiatal és lelkes társaság.


Szlovenszky István és Lajos  (fotó: Doba István)

Akik akkoriban Pasaréten sportoltak, legendás időkként tartják számon azokat az évtizedeket.
- Szerintem sokan vagyunk így vele: a Vasas a szó szoros értelmében klubként funkcionált. Mi, akik odajártunk edzeni, nem öt perccel a kezdés előtt estünk be, és a gyakorlások befejeztével sem rohantunk haza. Ott voltak a barátaink, akikkel nagyon jól éreztük magunkat.

Persze az eredményesség sem volt másodrangú, hiszen világklasszisok sora járt oda nap mint nap.
- Én is fejlődtem, bekerültem előbb a korosztályos, majd felnőtt válogatott keretbe, vagyis ott voltam a magyar élvonalban, illetve inkább annak a végén. Ha jól emlékszem még egyéni OB érmet is szereztem. Éreztem azonban, hogy nem tudok a legjobb lenni, viszont az oktatás mindig is érdekelt. A TF-en szakedzői diplomát szereztem, és 67-től elkezdtem gyerekekkel is foglalkozni. Négy évvel később – Hajnal Béla távozáskor – felajánlottak egy edzői állás a sportiskolában. Rengeteg fiatal volt, és mi rengeteget melóztunk, aminek aztán lett is eredménye.

Több mint húsz év után újra magyar bajnok tőrözője lett a Vasasnak…
- Bizony, Kovács Gyula 1978-ban nyert aranyat, majd lányoknál pár évvel később Győrffy Katalin kétszer is. Őt tulajdonképpen olimpiai aranyérmesnek is tartom, hiszen tagja volt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja miatt szervezett Barátság-versenyen aranyérmes magyar női tőrcsapatnak. Arra nagyon büszke vagyok, hogy őket – és kettőjük mellett még sok más eredményes és kedves tanítványomat – a kezdetektől fogva én edzettem, én tanítottam meg az alapokra, a kezeim alatt lettek élvonalbeli vívók.

Eközben a válogatott mellett is szerepet kapott. A férfi, majd női tőrválogatottal kapitányként ért el szép sikereket.
- A magyar női tőrcsapat világbajnok, majd 1988-ban Szöulban az olimpián bronzérmes lett. Sok helyen kellett helytállnom, de örömmel tettem. Ekkor mégis lezártam egy időszakot, 1989-ben a rendszerváltás táján ausztriai munkalehetőség várt. Kiköltöztünk Mödlingbe.

Előtte azonban még idehaza megkapta a mesteredzői címet, odakint pedig az alapokról kellett felépítenie egy rendszert.
- Nem akárkivel kellett ott együttműködnöm, Gunnar Prokop személyében, a kézilabdasportból közismert és világhírű személy lett a főnököm. Nem volt egyszerű ember, de nekem sohasem volt vele konfliktusom. Eleinte szúrópróbaszerűen ellenőrzött, a gyakorlások elején és végén. Háromszor-négyszer csinálta ezt meg, majd amikor látta, hogy minden rendben, onnantól fogva maximálisan megbízott bennem és elismerte a munkámat. Irigylésre méltóan eredményes sportcentrumot épített fel ukrán úszó-, japán cselgáncsozó-, bolgár atléta-, magyar vívóedzővel.

A sikerekre itt sem kellett túl sokáig várni.
- A nulláról indultam, és nem panaszkodhatok. A legeredményesebb osztrák tanítványom Michael Ludwig hatszoros egyéni Európa-bajnoki érmes, és ezek közül az egyik arany, hiszen 1992-ben senki sem tudta legyőzni, még a magyar Marsi Márk sem a döntőben. Az 1996-os atlantai olimpián pedig még az én várakozásaimat is túlszárnyalta a negyedik helyével. Amikor 2007-ben elértem a nyugdíjkorhatárt lehúztam a rolót, hazajöttem. Az viszont jó érzéssel tölt el, hogy a volt tanítványaim tovább adják a tanultakat, a rendszer működik tovább odakint.

Következhetett volna a jól megérdemelt pihenés…
- Mint Pilátus a krédóba… Két esztendeje a közgyűlés előtt felkértek a szövetség szakmai alelnökének. Volt némi családi befolyásolás is, elvállaltam. Úgy gondolom tartozom ezzel a magyar vívósportnak, hiszen rengeteget kaptam ettől a közegtől az életem során. Fontos feladatul tűztem ki magam elé, hogy összehozzam a különféle érdekek mentén megosztott embereket. Haladok előre, de még messze vagyunk az ideális helyzettől ezen a téren. Persze azért a magánéletre is jut idő. Próbálom az unokáimnak megadni azt, amit esetleg a gyerekeimnek elmulasztottam annakidején.

ja      


                                                                                    fotó: Doba István


Hirdetések