2013.12.23. | Röplabda

Akárcsak két nappal korábban, vasárnap délelőtt is a kék-fehérek vendégeskedtek a Folyondár utcában. Az sem változott, hogy Vasas Óbuda ismét nyert, igaz ezúttal csak öt játszmában.

Vasas Óbuda – MTK-Budapest 3-2 (17, -25, 17, -23, 9)
Folyondár utca, 100 néző

Vezette: Hóbor, Éva T.

Vasas: Gubicza, Miklai, Pekárik, Szabó A., Stefanik, Fábián. Csere: Tóth A. (liberó), Lévai.
Vezetőedző: Jókay Zoltán

Csonka csapattal, a hírek szerint végleg távozó amerikai légiós Sareea Freeman, valamint a két már szabadságra engedett fehérvári lány, Tálas Zsuzsanna és Vacsi Evelin nélkül állt ki az esztendő utolsó tétmérkőzésére a Vasas Óbuda.
Ezen a találkozón búcsúzott az aktív játékvezetéstől Hóbor Béla, aki páratlanul gazdag pályafutása során három olimpiai döntőn is fújhatta a sípot.

Az első játszma nagyrészt szorosan alakult, aztán a hajrában Fábián Fanny jó nyitásainak is köszönhetően elhúztunk (23:16). Egy jó blokkunk után következhetett az első szettlabda. Hosszan szerváltunk, ám a háló túloldalán állók nagyvonalúak voltak, ők is elrontották saját nyitásukat (25:17).

A folytatás nem indult jól, az ellenfél kemény adogatásaival nem tudtunk mit kezdeni (4:7). Jókay Zoltán időt is kért, az egyénekre szabott instrukciók mellett legfontosabb intelemként hangzott el, hogy: „Beszélj!”. Sok foganatja ennek jó ideig nem volt (13:18). Egy idő után Miklai Zsanett rázta meg magát, kemény ütései nyomán fordítottunk (21:20), sőt két labdánk is volt az újabb részsikerhez (24:22). Az innen következő bátortalan próbálkozásaink nyomán vezetőedzőnk arcára kiülő kínos mosoly pedig már előrevetítette a nem várt befejezést.

Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

A hullámzó játék maradt, de mi vezettünk végig a harmadik felvonásban. Miklai továbbra is kőkemény volt, a végén pedig megint Fábián nyitott hatékonyan. Huszonnegyedik pontunk után jó blokkal fejeztük be. 

A negyedik szett első szakaszából Gubicza Laura látványos mentése után, Stefanik Orsolya duplázása maradt meg. Elsőre jó helyzetből puhán ütött, de rögtön utána ugyanabból a pozícióból javíthatott – akkor már vizet fakasztóan. Mégis végig futottunk az eredmény után. A hajrában vettük át csak a vezetést (23:21) –  rövid időre. Buta hibák nyomán innen sikerült elbukni.

A döntő játszmában aztán már sokkal jobban figyeltünk. Nem hagytunk esélyt a városmajoriaknak, csapatkapitányunk puha ejtése, majd erőteljes ütése bizonyult a mérkőzés két záró momentumának.


                                                                                              fotó: Doba István

 További képek>>


Hirdetések