2013.11.15. | Röplabda
Idei ötödik Közép-európai Liga mérkőzésén jó játékkal, három szettben győzött a Vasas Óbuda csapata Pozsonyban.

Slavia EU Bratislava - Vasas-Óbuda 0-3 (-15, -22, -23) 
Pozsony 
Vezette: Petsche, Isaljovic 

Vasas Óbuda: Vacsi 6, Szabó A. 7, Stefanik 13, Freeman 10, Tálas 3, Miklai 8, csere: Tóth A. (liberó), Ludmán. 
Vezetőedző: Jókay Zoltán 

Csupán a mérkőzés első perceiben tudtak fölénk kerekedni a hazaiak, a lányok a kezdeti bizonytalanság után hamar elkapták a fonalat. Tálas Zsuzsanna okosan építette a játékunkat, eleinte a center poszton játszó amerikai légiósunkat Sareea Freemant favorizálta, aki meghálálva ezt, szépen termelte a pontokat középen. Később a széleken is egyre jobban beindultunk, egyértelműen uraltuk a mérkőzést. 

A második és harmadik szett számszerű eredménye ugyan kiélezettebb csatát sejtet, ám mindkétszer jelentős előnnyel várhattuk a végjátékot, amibe az is belefért, hogy közelebb engedtük ellenfelünket. Az utolsó játékrész hajrájában például minden mindegy alapon támadtak a szlovákok, sorra érték el a pontjaikat, Jókay Zoltán ekkor – időkérési lehetősége már nem lévén – Ludmán Réka becserélésével törte meg a lendületüket. Ez a nap annyira a miénk volt, hogy még az ilyen furfangok is egyből bejöttek. 

Jókay Zoltán vezetőedző: 
- Ezúttal végre egy teljes mérkőzésen át képesek voltak azt a keménységet mutatni a lányok, ami a nemzetközi porondon szükséges a sikerhez. Szinte végig határozottan nyitottunk, és ez döntőnek is bizonyult, hiszen vendéglátóink nem tudtak hatékonyan támadni, ráadásul rendre eredményesen blokkoltunk.
Stefanik Orsi újra dinamikus volt, végre ráérzett arra, hogyan is kellene mindig játszania. Tálas Zsuzsi jól mozgatta a csapatot, Szabó Adri pedig a végére lendült bele. 
Remélem ez a siker olyan pszichés töltetet ad mindenkinek, aminek a Challange-kupában is lesz eredménye. Azt mai meccs után talán már jobban elhiszik nekem a lányok, hogy pontosan kivitelezett nyitásokkal sok mindent el lehet érni. Várom a folytatást szerdán a finnek ellen.


Hirdetések